Új típusú Ebola-vírus tarol Ugandában
2007. december 10. 13:32, utolsó frissítés: 13:32
Legkevesebb huszonnyolcra emelkedett vasárnapra az Ebola-vírus áldozatainak száma Ugandában, miután hárman ismét meghaltak a vérzéses lázban. A három új halálesetet a fővárostól, Kampalától 280 kilométerre nyugatra, a Kongói Demokratikus Köztársaság határa közelében fekvő Bundibugyóból jelentették.
A járvány kitörése óta 112 megbetegedés történt, és huszonnyolcan haltak meg - közölte Samuel Kazinga, Bundibugyo körzet egyik vezetője.
Az Egészségügyi Világszervezet november 30-án jelentette be, hogy a vírusnak az Uganda nyugati részében azonosított altípusa új, a korábbitól eltérő tulajdonságokkal rendelkezik és más tüneteket okoz. Helyi orvosok tájékoztatása szerint az új altípus okozta haláleseteket sokkal inkább a magas láz, mint a vérzés idézi elő.
Uganda északi részében 2000-ben pusztított az Ebola-vírus, a kórban legkevesebb 173-an haltak meg. Az Ebola-vírus szokásos tünetei láz, izomfájdalmak, majd hányás, hasmenés és belső vérzés. (MTI/AFP)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket