Monstre elbocsátások várhatók a BBC-nél
2007. október 18. 09:59, utolsó frissítés: 10:49
A BBC nyolc évtizedes történetének valószínűleg legnagyobb leépítési tervét fogadta el szerdán a világ első számú közszolgálati médiacsoportjának irányító testülete; a pontos számok csak másnap válnak ismertté, de az érdekképviseletek máris sztrájkokat helyeztek kilátásba.
Mark Thompson, a BBC vezérigazgatója szerdán terjesztette a tévé- és rádiótársaságot felügyelő BBC Trust elé takarékossági terveit, amelyeket a testület az aznapi bejelentés szerint egyhangúlag támogatott. A terv részleteit csütörtökön hozzák nyilvánosságra, de előzetes, nem hivatalos értesülések szerint akár 2800 állás is veszélybe kerülhet, vagyis a BBC teljes – jelenleg 23 ezer fős – alkalmazotti állományának
több mint a 10 százaléka elvesztheti munkáját.
A leépítések nagy része állítólag a BBC világszerte minőségi etalonnak tekintett hírszolgáltató részlegét, a kétezer újságírót foglalkoztató BBC Newst, valamint az ugyancsak világhírű dokumentumfilm-részleget érintené. A BBC Newstól állítólag ötszáz főt menesztenének, összevonva a tévés, a rádiós és az internetes hírszerkesztőségeket.
Thompson szerint a BBC-nek a következő hat évben 2 milliárd fontot (9,58 milliárd lejt) kell valahogy megtakarítania, miután a kormány az előrejelzett inflációnál – és a BBC által kértnél – kisebb mértékű díjemelést hagyott jóvá. A BBC tévé- és rádiócsatornáin soha nincs reklám, a társaság kizárólag a minden brit háztartás által kötelezően fizetett, jelenleg évi 133,50 fontos előfizetési díjból, valamint saját gyártású programjainak értékesítéséből él.
A szakszervezetek és a BBC újságírói attól tartanak, hogy a tömeges leépítés a minőség rovására fog menni. Név nélkül nyilatkozó vezető szerkesztők a szerdai brit lapoknak azt mondták: a sztrájk "már eldöntött tény ... fő műsoridőben sugárzott nagy programok fognak eltűnni a képernyőről".
Az érdekképviseletek előzetes hírek szerint már a jövő hónapra sztrájksorozatot terveznek, és a legnagyobb nézettségű karácsonyi időszakot is munkabeszüntetések fenyegetik, ha addig nem sikerül elérni a leépítési tervek módosítását.
A takarékossági csomagban egyébként hírek szerint szerepel a BBC két nagy londoni központja közül az egyiknek, a Television Centre-nek az eladása is, és a cég hírszolgáltatási műsorainak összevonása a másik nagy központban, a Broadcasting House-ban. A BBC-t a leépítési tervek mellett
több komoly etikai botrány is sújtotta
az utóbbi időben. A cég néhány hete például egy időre felfüggesztette tévé- és rádióállomásainak összes betelefonálós vetélkedőműsorát, miután kiderült: többször előfordult a kvízműsorok eredményeinek meghamisítása.
Október elején pedig benyújtotta lemondását a BBC televízió fő, egyes csatornájának (BBC One) intendánsa, miután – szintén hamisítás miatt – botrányba fulladt a brit uralkodóról készült dokumentumfilm előzetesének bemutatója is. Kiderült ugyanis, hogy a produkciós cég a sajtóbemutatóra készített beharangozóban egy jelenetsort nem a valóságnak megfelelő sorrendben vágott össze, igyekezve "izgalmasabbá" tenni az előzetest. Az eset után a BBC példátlan módon kénytelen volt elnézést kérni II. Erzsébet királynőtől. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket