Kínában tizenhat bányászt ölt meg a sújtólégrobbanás
2007. október 15. 11:28, utolsó frissítés: 11:28
Tizenhat bányász vesztette életét Kína keleti részében sújtólégrobbanás következtében - jelentette hétfőn az Új Kína hírügynökség.
A mentőcsapatok három másik eltűnt bányász után kutatnak a Csianghszi (Jiangxi) közelében lévő bányában, de kevés a remény a megtalálásukra.
A csianghszi bányában történt robbanás idején 283 bányász dolgozott a mélyben.
A bánya az erős gázkoncentráció miatt korábban több baleset színhelye volt: 2003 novemberében egy robbanásban negyvenkilencen, egy másikban pedig 2006 augusztusában öten haltak meg.
Több mint 4700 bányász halt meg Kínában 2006-ban hivatalos adatok szerint. Egyes források szerint az áldozatok száma évente a 20 ezret is elérheti, de sok balesetet a hatóságok elhallgatnak. (MTI/AFP)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket