Palesztin állam létrehozásáról tárgyalt az izraeli kormányfő Mahmúd Abbásszal
2007. július 26. 13:03, utolsó frissítés: 13:03
"Igen komolyan kezdtünk tárgyalni Mahmúd Abbásszal a békefolyamatról és azokról a kérdésekről, amelyek a palesztin állam létrehozásához vezethetnek" - közölte Ehud Olmert izraeli kormányfő Simon Peresz államfővel a jeruzsálemi rezidenciáján folytatott megbeszélés után.
"Ezek a tárgyalások abban az ütemben fognak haladni, amelyben megállapodtunk, és megegyeztünk, hogy addig folytatjuk őket, amíg konkrét eredményeket nem hoznak" - tette hozzá a kormányfő.
A Háárec című izraeli napilap szerint a palesztin állam Ciszjordánia nagy részét és a Gázai övezetet foglalná magában. A lap szerint Olmert úgy véli, először olyan kérdésekről kell tárgyalni, amelyekben viszonylag könnyen meg lehet állapodni, így a palesztin állam jellegéről és intézményeiről, valamint az Izraellel fenntartott gazdasági kapcsolatokról.
Ezután a felek megkezdhetik a kényesebb kérdéskörök - a határok és két állam közötti közlekedés - tárgyalását. Mahmúd Abbász, aki egyben a Fatah szervezet vezetője is, választási programjává tehetné később ezt az elvi megállapodást, míg Olmert benyújtaná a parlamentben, ahol többsége van.
Olmert szerint nincs értelme jelenleg elmerülni a rendezés részleteiben, miután nehéz lenne megállapodni a határokról, Kelet-Jeruzsálem és a palesztin menekültek sorsáról, ezeket a kérdéseket célszerű a tárgyalások végére hagyni - írta a Háárec.
A lap szerint a megállapodás elvei feltehetően a következők lennének: Izrael kivonulása Ciszjordánia területének 90 százalékáról, területcsere a fennmaradó ciszjordániai nagyobb zsidó telepek fejében, Ciszjordániát a Gázai övezettel összekötő alagút építése, Kelet-Jeruzsálem helyzetének rendezése oly módon, hogy a városrészt a palesztinok új államuk fővárosának tekinthessék. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket