Benyújtotta lemondását a palesztin belügyminiszter: inog az egységkormány
2007. április 23. 16:33, utolsó frissítés: 16:33
Benyújtotta lemondását Háni al-Kavaszmi palesztin belügyminiszter a Hamász-párti kormányfőnek, Iszmáil Haníjének, de Gázi Hamad kormányszóvivő közlése szerint a miniszterelnök nem fogadta el azt.
Kormánytisztviselők szerint Kavaszmi azért akart távozni a kormányból, mert úgy véli, nem halad a biztonsági erők reformja, és neki nincs döntéshozó hatalma, szélmalomharcot folytat minisztériumában. A minisztert elkedvetlenítette a biztonsági erők vezetői közötti együttműködés hiánya.
A kormány a hónap elején hagyta jóvá Kavaszmi száznapos tervét, amely a biztonsági erők megreformálására és a palesztin területeken tapasztalható kaotikus, törvénytelen állapotok felszámolására dolgozott ki. A reform végrehajtása azonban eddig nem haladt előre.
Kavaszmi lemondásának felajánlása a belső ellentétek első jele az egy hónappal ezelőtt megalakult nemzeti egységkormányban, és mivel a belügyminiszteri a legkényesebb poszt, a Mahmúd Abbász elnök vezette mérsékeltebb Fatah mozgalom és a radikális Hamász erre talált a legnehezebben mindenki számára megfelelő személyt (a független Kavaszmit), a miniszter esetleges távozása megbéníthatja a törékeny egységkormányt.
Abbász és a Hamász damaszkuszi száműzetésben élő vezetője, Háled Mesaal szombaton találkozik Kairóban - jelentette be egy neve elhallgatását kérő, magas rangú palesztin tisztségviselő. Főleg a Hamász és a Fatah politikai partnerségéről, a palesztinok elleni nyugati szankciók feloldásának esélyeiről, az ezért teendő erőfeszítésekről fognak tárgyalni - tette hozzá. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket