A Riporterek Határok Nélkül közzétette "az internet ellenségeinek" listáját
2006. november 07. 13:54, utolsó frissítés: 13:54
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) közzétette "az internet ellenségeinek" minősített országok listáját, ugyanakkor ma és holnap nemzetközi on-line tüntetést szervez a cenzúrázatlan internetért.
Az RSF idei feketelistáján a következő országok szerepelnek: Egyiptom, Észak-Korea, Fehéroroszország, Irán, Kína, Kuba, Mianmar, Szaúd-Arábia, Szíria, Tunézia, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Vietnam.
A 2005-ös listához képest annyi a változás, hogy lekerült róla Líbia, a Maldív-szigetek és Nepál, felkerült viszont Egyiptom. Az RSF egy missziója ugyanis úgy tapasztalta, hogy az előbbi államokban már nem cenzúrázzák az internetet, és senki sincs már börtönben internetes vétség miatt.
Egyiptomban viszont Hoszni Mubarak államfő "roppant nyugtalanító tekintélyelvűségről tesz bizonyságot" az internet tekintetében, s az egyiptomi hatóságok bebörtönöztek három bloggert, akik azt írták, hogy demokratikus reformokra van szükség az országban.
A "24 óra az internetes cenzúra ellen" című nemzetközi kampány ma kelet-európai idő szerint 12 órától szerda 12-ig tart. Az “internet fekete lyukait” egy interaktív világtérképen lehet kattintgatásokkal eltüntetni; ugyanakkor levelet lehet írni a Yahoo! szolgáltatónak, amely az RSF szerint az első volt, amely segítséget nyújtott a kínai hatóságoknak az internetes cenzúra bevezetésében. (mti, rsf.org)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket