„Egy ember túszul ejt egy országot”: lemondott a szerb kormányfő helyettese
2006. május 04. 11:05, utolsó frissítés: 11:05
Lemondott Miroljub Labus szerb miniszterelnök-helyettes az EU-tárgyalások felfüggesztése miatt. A reformista Labus a szerb tárgyalócsoportot vezette az unióval való tárgyalásokon. Az Európai Bizottság, illetve Belgrád szerint is jól mentek a tárgyalások, azonban azok május 11-i újrakezdésének feltétele Ratko Mladics kiadása volt.
„Nem akarok részt venni egy ilyen politikai játszmában. Országunk egyik legfontosabb célját csúfolták meg ma” – jelentette be a miniszterelnök-helyettes lemondása után egy órával tartott sajtótájékoztatón. Emlékeztetett arra, hogy egy éve azt ígérte, addig lesz tagja a kormánynak, míg az ország az EU fele tart. „Ma egy falba ütköztünk és nem mehetünk tovább” – fogalmazott.
Labus szerint az ország biztonsági szolgálata a felelős azért, hogy „egy ember egy egész országot ejthetett túszul”. Szerinte a biztonságiak „mindenhol keresték Mladicsot, kivéve ott, ahol rejtőzik”. A miniszterelnök-helyettes szerint pártja, a G17 szombaton dönti el, visszahívja-e minisztereit a kormányból. (afp)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket