Mladics segítőjét kapcsolták le?
2006. február 09. 11:42, utolsó frissítés: 11:42
A szerb rendőrség őrizetbe vett egy volt boszniai szerb tisztet, aki közel áll Ratko Mladicshoz – közölte tegnap egy neve ellhallgatását kérő tisztségviselő. A szerb rendőrség két nappal korábban fogta el Sasa Badnjart, akit azzal gyanúsítanak, hogy segített Mladicsnak rejtőzködni, kibújni a felelősségre vonás alól.
Sasa Badnjar őrizetbe vételével a szerb rendőrség két héten belül Mladicsnak már a második segítőjét fogta el. Január végén Jovo Djogót, a boszniai szerb fegyveres erők volt ezredesét, Mladics testőrségének egykori parancsnokát tartóztatták le Belgrádban.
Ratko Mladics – és Radovan Karadzics volt boszniai szerb elnök – ellen a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) emelt vádat az 1992-1995-ös boszniai háború idején elkövetett háborús bűnök, valamint népirtás miatt. Mladics és Karadzics a háború vége óta bujkál a felelősségre vonás elől.
Carla Del Ponte, az NT főügyésze azt állítja, hogy Mladics Szerbiában rejtőzködik, és ehhez a szerbia-montenegrói hadsereg egyes tisztjei nyújtanak számára segítséget. Belgrádi tisztségviselők rendre visszautasították a főügyész állításait. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket