A Mladics-dosszié semmitmondó, a tábornok nincsen sehol
2005. december 14. 11:07, utolsó frissítés: 11:07
Miközben Belgrádban és Banja Lukában is cáfolják azokat a belgrádi lapértesüléseket, hogy a szerbiai hatóságok rábukkantak volna a srebrenicai népirtás főbűnösének tartott Ratko Mladics volt boszniai szerb katonai vezető rejtekhelyére, Hága elégedetlen a szökésben lévő tábornok katonai dossziéjával, melynek hiányzó oldalait Belgrád a minap adta át a Nemzetközi Törvényszéknek (NT).
A legolvasottabb belgrádi napilap, a Vecernje Novosti kedden a szerb kormányból származó "jól értesült forrásokra" hivatkozva írta, hogy a hatóságok megtalálták Mladics rejtekhelyét, és napok kérdése a szökevény kiadatása Hágának.
A legkeresettebb horvát feltételezett háborús bűnös, Ante Gotovina tábornok letartóztatása óta Belgrádban és Banja Lukában is első számú téma Karadzic és Mladics holléte. A kérdés súlyát növeli, hogy Carla Del Ponte hágai főügyész csütörtökön jelentést tesz az ENSZ BT-nek Belgrád együttműködési készségéről, egyesek pedig attól tartanak, hogy kedvezőtlen beszámoló esetén Brüsszel felfüggeszti az épphogy megkezdődött társulási tárgyalásokat.
Jelzésértékű, hogy Belgrádban a múlt héten hirtelenjében előkerült a Mladics-dosszié hiányzó hét oldala, amelyeket azonnal továbbítottak Hágába. Rasim Ljajic, az NT-vel való együttműködésért felelős belgrádi kormánytanács elnöke azonban kedden közölte, hogy a hágai ügyészség elégedetlen a kivonatokkal, mivel nem találta meg bennük azokat az adatokat, amelyekre kíváncsi. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket