Pénteken is több mint százezren tüntettek Varsóban az abortusztilalom ellen
2020. október 30. 21:33, utolsó frissítés: 2020. október 31. 22:49
Pénteken még többen tüntettek Lengyelországban az abortusztörvény ellen – számol be a 444.hu helyi hírforrásokra hivatkozva.
Miután szerdán országszerte több mint 430 ezren tüntettek az abortusz betiltása ellen, a pénteki tüntetést még nagyobbra szervezték, és a hírek szerint ismét több mint százezres tömeg vonult a lengyel fővárosban.
A tüntetők főként fiatalok, akik közül sokan transzparensekkel hívják fel a figyelmet a saját test feletti rendelkezéshez való jogra, mások pedig a szélsőjobboldali pártot, a PiS-t kritizálják.
A tüntetésen résztvevőket ismét megzavarták fekete ruhás, maszkos férfiak – akiket a sajtó foci-ultrákként, vagy szélsőjobbos, nacionalista csoportosulásokként emleget –, viszont a hatóságok közbeléptek, és többeket előállítottak, egy alkalommal könnygázt is bevetettek ellenük.
Az eseményről a közszolgálati televízió is beszámolt, azt emelve ki, hogy a felvonuló tömeg egy biológiai bomba, és vírusfelhő lebeg a tüntetők felett.
Az Európai Néppárt elnöke, Donald Tusk is képet osztott meg az eseményről, hozzátéve, hogy „Lengyelország még nem veszett el!”
Warsaw now! Poland Is Not Yet Lost. pic.twitter.com/ImGwnW7C49
— Donald Tusk (@donaldtuskEPP) October 30, 2020
(444.hu, hírszerk.)
Nyitókép: Donald Tusk közösségi média-oldal
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket