Belgrád pontosan tudja, hol bujkál a népirtással vádolt Mladic tábornok
2005. június 10. 13:34, utolsó frissítés: 13:51
A belgrádi kormány azt tervezi, hogyan tudná áldozatok nélkül elfogni Ratko Mladic tábornokot – jelenti megbízható forrásokra hivatkozva a Danas szerb napilap. Az újság úgy tudja, a feladásról való tárgyalás "nem működőképes megoldás".
A lap szerint Mladic tartózkodási helyét Carla del Ponte, a Hágai Bíróság főügyésze legutóbbi látogatása alatt azonosították. A Danas is tudomást szerzett a helyről, de "feszültségek elkerülése érdekében" csak annyit közölhet, egy nagyobb szerbiai városról van szó.
Washington bízik a szerbia-montenegrói vezetésben, vagyis abban, hogy Belgrád meg tudja győzni Mladicot arról, adja fel magát. Mindezt az amerikai hatóságok jelentették be.
Az Egyesült Államok tízmillió dolláros segélyt folyósít a balkáni államnak, melyet eddig azért fagyasztottak be, mert Szerbia nem tett eleget a Hágai Nemzetközi Bíróság kötelezettségeinek.
Belgrádi látogatásán azt közölte R. Nicholas Burns, az amerikai külügy politikai ügyekben illetékes miniszter-helyettese, "meg vagyok győződve, hogy viszonylagos szabadságának napjai meg vannak számlálva." (bbc, reuters)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket