Levédetné mozgalmának nevét Greta Thunberg, hogy ne éljenek vissza népszerűségével
2020. január 30. 14:10, utolsó frissítés: 14:10
Közösségi oldalán jelentette be Greta Thunberg, hogy kérvényezte saját nevének levédését, illetve az általa indított Fridays For Future mozgalom nevének levédését. A g4media szerint a svéd természetvédelmi aktivista azért folyamodott ehhez az eljáráshoz, mert visszaélnek a hírnevével.
Amennyiben sikerrel jár, pert indíthat azok ellen, akik a törekvéseivel nem összeegyeztethető célokra próbálják felhasználni világszintű ismertségét. Indítványozta emellett a “Skolstrejk for klimatet” kifejezés levédését is – ez a felirat szerepelt azon a táblán, mellyel kifejezte tiltakozását a természetrombolás ellen 2018-ban, amikor elkezdett tüntetni a svéd parlament előtt.
„Biztosíthatom önöket, hogy sem én, sem a sztrájkban hozzám csatlakozó diáktársaim nem vagyunk érdekeltek a különféle márkák reklámozásában. Sajnos, ezt muszáj megtenni, mert a nevemet és a Fridays For Future mozgalom nevét folyamatosan használják marketingcélokra a beleegyezésünk nélkül, árucikkeket próbálnak eladni ily módon, de pénzt is gyűjtenek a nevemben” - írta Greta Thunberg.
Mint ismeretes, a fiatal aktivista és társai azért küzdenek, hogy a vezető politikusok vegyék figyelembe a tudósok véleményét és lépjenek fel hatékonyan a globális felmelegedés ellen. (g4media.ro, hírszerk.)
Nyitókép: Greta Thunberg Facebook-oldala
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket