Abortusztilalom-ellenes népszavazást tartanak Írországban
2017. szeptember 27. 16:21, utolsó frissítés: 16:21
Népszavazást tartanak Írországban az abortusztilalom eltörléséért. A referendumra májusban vagy júniusban kerül sor, pár héttel azelőtt, hogy Ferenc pápa látogatást tesz majd az országban.
A jelenlegi törvények szerint egy nő a terhesség megszakításáért akár 14 év börtönbüntetésre is ítélhető. Ezzel párhuzamosan közismert tény az, hogy nők ezrei külföldre utaznak, ha meg szeretnék szakítani terhességüket, többnyire Angliába. Ezt a törvények nem tiltják és nem is szabályozzák.
Tavaly az ENSZ emberi jogi bizottsága megállapította, hogy Írország jelenlegi abortuszt tiltó törvénye embertelen, kegyetlen és megalázó.
Leo Varadkar, Írország miniszterelnöke elmondta, az erre vonatkozó törvényt 1983-ban vezették be és a lakosság 67%-a támogatta, de ma már „túl szigorúnak” bizonyul.
Egészségügyi intézmények statisztikai összesítése alapján 1980-tól 2015-ig megközelítőleg 165.438 ír nőnek volt abortusza Angliában. Ez a szám 2015-2016-ban 3.451 volt.
Ailbhe Smyth, közismert nőjogi aktivista az erre vonatkozó törvény hatályon kívül helyezéséről úgy vélekedett, hogy „a lehető leghamarabb népszavazást kell tartani. Örömmel várjuk, hogy leszögezzünk egy konkrét időpontot, és hogy az alkotmányból töröljük az abortusztilalmi jogszabályt.” (theguardian)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket