Előretört a szíriai hadsereg Aleppóban
2016. december 03. 17:02, utolsó frissítés: 17:02
Elfoglalt a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű hadsereg Aleppó keleti részén egy újabb negyedet.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet szerint az újabb városnegyed elfoglalásával a hadsereg ellenőrzése alá vonta már Kelet-Aleppóban a lázadók által megszállt városrész több, mint hatvan százalékát, és elfoglalt egy utat, amely az aleppói nemzetközi repülőtér felé vezet. Szemtanúk szerint legalább hét helyen füst gomolyog a lázadók kezén lévő városrészben, és harci gépek hangját lehet hallani felette.
Az OSDH szerint a repülőtér felé vezető utat a kormányerőket légierejével támogató orosz hadsereg akarja a későbbiekben használni.
A hadsereg a vele szövetséges milíciák támogatásával a múlt héten súlyos harcok árán foglalt vissza nagy területeket a lázadóktól. A város eleste talán az eddigi legnagyobb kudarc lenne az Aszad-rezsím ellen lázadó erők számára.
Az OSDH szerint háromszáz ember halt meg Kelet-Aleppóban azóta, hogy a hadsereg november közelében offenzívát indított a visszafoglalására. Emellett 59 civil vesztette életét a lázadók aknatámadásaiban a kormányerők kezén lévő nyugati városrészben.
A nemzetközi vöröskereszt (ICRC) szerint az elmúlt napokban 30 ezer embert menekült át a lázadók kezén lévő városnegyedekből a kormányerők ellenőrzése alatt lévő területekre. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket