Orbán szerint az érvénytelen népszavazásnak is lesz közjogi következménye, ha a nemek győznek
2016. október 02. 10:18, utolsó frissítés: 10:18
Orbán Viktor magyar miniszterelnök azt tartja a vasárnapi kvótanépszavazás legfontosabb kérdésének, hogy több lesz-e a nem szavazat, mint az igen. A kormányfő azt közölte, ha így lesz, vagyis a nemek győznek, akkor annak - érvénytelenség esetén is - lesz közjogi következménye.
A miniszterelnök azután nyilatkozott újságíróknak, hogy leadta szavazatát Budapesten, a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában.
Orbán Viktor arra számít, hogy több nem szavazat lesz, mint igen, és ez elegendő felhatalmazást adhat a mindenkori parlamentnek és kormánynak.
"Mindig jobb az érvényes, mint az érvénytelen (népszavazás), de a közjogi következmények beállnak mindenképpen, hiszen azt vállaltuk, hogy a kérdésben foglalt jogi szabályozást, miszerint csak a magyar parlament dönthet arról, hogy kikkel akarnak a magyarok együtt élni, ezt a jogrendszer részévé fogjuk tenni. Ezt akkor is megtesszük, ha érvényes, és akkor is, ha nem. Egy feltétele van ennek, hogy több legyen a nem, mint az igen" - fejtette ki.
A miniszterelnök igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy az igenek győzelme esetén lemond-e. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket