A washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum Bayer Zsolt kitüntetésének visszavonását sürgeti
2016. augusztus 24. 08:37, utolsó frissítés: 08:37
A washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum kedden közzétett állásfoglalásában elítélte Bayer Zsolt újságíró magyar állami kitüntetését és az elismerés visszavonását sürgette.
A közleményben kiemelték, hogy az érdemrenddel olyan embereket ismernek el, akik kiválóságukról tettek tanúbizonyságot az ország szolgálatában és "az egyetemes emberi értékek előmozdításában". Mint írták, hosszú a listája Bayer rasszista szövegeinek, és a szerző gyakran írt erősen provokatív antiszemita és romaellenes cikkeket a magyar médiában.
Emlékeztettek: a kormány többször "zéró toleranciát" hirdetett az antiszemitizmussal szemben. És mégis, Lázár János - a Miniszterelnökség vezetője és a kormányzat képviselője a zsidó közösséggel folytatott párbeszédben - volt az, aki személyesen adta át a kitüntetést Bayernek - állapították meg az állásfoglalásban.
A közleményben kitértek arra is, hogy a kormányoknak feladatuk a gyűlöletbeszéd és az uszítás elleni fellépés, s ez különösen igaz Magyarországon, ahol a holokauszt idején "a magyar állam aktív cinkosságával hajtottak végre szisztematikus üldözést és tömeggyilkosságot".
Az állásfoglalás szerint mivel Magyarország lovagkeresztje az "általános emberi értékek előmozdítását" jutalmazza, "a magyar kormány és a Fidesz vezetőjének, Orbán Viktornak és az államfőnek, Áder Jánosnak nincs más választása, mint hogy azonnal visszavonja Bayer Zsolt kitüntetését".
Bayer Zsolt újságíró augusztus 20-a alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta. Ezt követően azok közül, akik korábban részesültek az elismerésben, már 71-en visszaadták a kitüntetésüket. (mti, hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket