Ukrajnai influenzajárvány: már több mint 80 halott
2016. január 26. 17:25, utolsó frissítés: 17:25
Kizárólag a veszélyeztetett csoportokból kikerülő betegek haltak bele eddig az Ukrajnában terjedő H1N1-es influenzába. Az ukrán egészségügyi miniszter szerint összesen 83 halottról tudnak. Nemrég egy új vírustörzset is azonosítottak Ukrajnában.
Összesen 2,6 millió ember kapta el a betegséget a 2015. október 1-je és a 2016. január 18-a között felvett adatok szerint. A megbetegedések száma az ország 18 megyéjében túllépte a járványos küszöböt, közülük 11 megyében ötven százalékkal – mondta Olekszandr Kvitasvili ukrán egészségügyi miniszter.
Ljubov Nyekraszova, az ukrán járványügyi hivatal vezetője szerint a legtöbb haláleset Odessza megyében volt, ott huszonhatan hunytak el. A H1N1-es influenzajárvány következtében meghalt emberek mind az úgynevezett rizikócsoportokból, vagyis a gyerekek, a terhes nők, a cukorbetegek, az asztmások, az idős emberek, az egészségügyi dolgozók és a szolgáltatásiparban dolgozók közül kerültek ki.
Ukrajnában 2015 decembere óta terjed a H1N1-es influenza. Január 25-én Kijev főorvosa, Oleg Ruban bejelentette, hogy az ukrán főváros egészségügyi hatóságai az influenza vírus új törzsét regisztrálták, a H3N2-t, amelyet Svájcból hurcolhattak be Ukrajnába.
A 2009-2010-es H1N1-járvány idején Ukrajnában öt hónap alatt majdnem 6,5 millió ember betegedett meg és 1127-en haltak meg.
(mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket