Kilencvenen vettek részt a súlyos balesettel végződő franciaországi gyógyszerkísérletben
2016. január 15. 19:54, utolsó frissítés: 19:54
"Súlyos balesettel" végződött egy gyógyszerteszt Franciaországban: a kísérlet egyik résztvevője jelenleg agyhalott, és további öt másik ember állapota is súlyos - közölte pénteken a francia egészségügyi minisztérium. A molekula különböző dózisú tesztelésén kilencvenen vettek részt.
A tájékoztatás szerint a tragédia a nyugat-franciaországi Rennes-ben történt csütörtökön, a szerencsétlenül járt 28 és 48 év közötti kísérleti alanyokat a város egyetemi klinikájára vitték.
A portugál Bial cég által kifejlesztett gyógyszer a klinikai vizsgálat első szakaszában volt, vagyis amikor a hatóanyagot - a sikeres állatkísérletek elvégzését követően - egészséges önkénteseken tesztelik közvetlen orvosi felügyelet alatt. Ebben a fázisban a hatóanyagot általában nagyon alacsony dózisban kapják a kísérleti alanyok, jóval kisebb mennyiségben, mint ami később a gyógyszerbe kerül.
A francia egészségügyi tárca nem számolt be további részletekről, így arról sem, hogy pontosan milyen gyógyszer teszteléséről volt szó. Egy névtelenül nyilatkozó bennfentes forrás szerint egy kannabinoid tartalmú fájdalomcsillapítót vizsgáltak, de ezt a jelentést a minisztérium cáfolta.
A szóban forgó labor már értesítette a gyógyszerbiztonságért felelős nemzeti hatóságot a kísérletek leállításáról, és minden önkéntes tesztalanyt visszarendeltek. Marisol Touraine egészségügyi miniszter azt mondta: mindent megtesz annak érdekében, hogy fény derüljön a történtekre, és megállapítsák, kik "ennek a drámai balesetnek" a felelősei.
A tárcavezető péntek délután Rennes-be utazott és ott azt a tájékoztatást adta, hogy kilencven önkéntes vett részt a molekula különböző dózisú tesztelésén. Azt is elmondta, hogy még soha nem történt hasonló eset Franciaországban.
"Nincsen tudomásom semmilyen hasonló esetről" - hangsúlyozta a miniszter, aki elárulta, hogy a tesztelt gyógyszer elsősorban szorongás és hangulatzavarok kezelésre szolgál. A molekulát előzetesen állatokon, köztük csimpánzokon is tesztelték.
Pierre-Gilles Edan, a rennes-i egyetemi kórház neurológiai központjának vezetője elmondta: az öt betegből négyen "különböző súlyosságú neurológiai zavarokkal" küzdenek, közülük három esetében fennáll annak a veszélye, hogy "visszafordíthatatlan" károsodást szenvedettek. Az ötödik embernél nem jelentkeztek tünetek, őt megfigyelés alatt tartják a kórházban.
Legutóbb Nagy-Britanniában történt hasonló eset 2006-ban, amikor egy szklerózis multiplex elleni hatóanyagot teszteltek. Öt perccel a szer bevétele után nyolc férfiból hatnak súlyosan reagált a szervezete. Néhány órával később az orvosok többféle szervi elégtelenséget állapítottak meg náluk. A betegek napokig életveszélyes állapotban voltak, egyikük három hétig feküdt kómában. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket