Női ruhában menekültek az Iszlám Állam terroristái
2015. március 17. 20:43, utolsó frissítés: 20:43
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet több mint húsz, női ruhába öltözött harcosát tartóztatták le az iraki belbiztonsági erők a Bagdadtól 170 kilométernyire északra fekvő Tikrít város keleti részén – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség kedden.
Az orosz hírügynökség a Shafaq News iraki hírportálra hivatkozva azt írta, hogy az iszlamista szélsőségeseket szombaton fogták el, amikor megpróbáltak elmenekülni a városból, ahol a kormányerők nagyszabású terrorellenes hadműveletet hajtottak végre.
A jelentés szerint a letartóztatottak között van az IÁ egyik helyi vezetője. Több iraki hírportál az elfogott terroristák arcképét is közölte. Az orosz hírügynökség emlékeztetett arra, hogy az iszlám szigorúan tiltja, bűnös cselekedetnek tekinti a férfiak női ruhába öltözését.
Az iraki biztonsági erők a Shafaq News jelentése szerint Szaláheddín tartomány keleti részén megsemmisítettek 15, egyenként több mint 30 kilogramm súlyú robbanószerkezetet is.
Az iraki fegyveres erők és önkéntesek március 2-án indított és szombaton felfüggesztett hadművelete eredményeként az IÁ súlyos emberveszteséget szenvedett. A megölt szélsőséges fegyveresek pontos száma nem ismert. (mti/hvg.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket