Fegyveresek támadtak egy francia szerkesztőségre
2015. január 07. 13:32, utolsó frissítés: 2015. január 08. 14:44
UPDATE: A Charlie Hebdo című szatirikus hetilap évek óta támadások kereszttüzében állt
Nem a tizenkét halálos áldozatot követelő szerdai merénylet az első támadás a baloldali, erőteljesen vallásellenes Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap ellen, amelynek munkatársait az elmúlt években többször érték halálos fenyegetések, irodája és honlapja ellen több támadást is elkövettek.
A BBC brit közszolgálati televízió honlapján megjegyzi, hogy Stephan Charbonnier avagy Charb, a lap igazgatóját folyamatosan testőrök védik és többször kapott halálos fenyegetést. A Telegraph című brit napilap úgy tudja, az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet 2013-ban vérdíjat tűzött ki Charbra, iszlamista honlapokon pedig nemrégiben lefejezésére buzdítottak.
A szerdánként megjelenő magazin senkit sem kímélő, nonkonformista, a katolicizmust, az iszlámot, a zsidóságot vagy a szélsőbaloldalt egyaránt kifigurázó hangvételét misem bizonyítja jobban, minthogy Twitter-oldalán közzétett legutóbbi bejegyzéseinek egyike a rettegett Abu Bakr al-Baghdadit, az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetet célozta meg.
A 45 ezer példányban megjelentetett magazin eheti borítóképén Michel Houellebecq, a botránykönyveiről ismert francia író szerepel, akinek Behódolás (Soumission) című könyve ugyancsak január 7-én jelent meg, s már kiadása előtt óriási vihart kavart Franciaországban. A közeljövőben játszódó történet szerint ugyanis egy radikális muszlim politikus foglalja el a francia államfői pozíciót.
2006-ban számos muzulmánt feldühített a Charlie Hebdo, miután az eredetileg a Jyllands-Posten dán napilap által közölt, Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat a francia lap is lehozta, és hozzátette saját rajzait. Válaszul gyújtóbombát dobtak a magazin párizsi irodájára.
2011 novemberében újabb hasonló támadás érte a lap irodáját, valamint hackerek indítottak akciót a honlapja ellen, feltehetően válaszul arra, hogy a magazin "Charia Hebdo" néven különkiadást jelentetett meg, s Mohamed prófétát a szám "társ-főszerkesztőjeként" jelölte meg.
2012. szeptember 19-én a szatirikus hetilap ismételten Mohamed prófétát ábrázoló rajzokat közölt. Aznap újabb hackertámadás érte a magazin honlapját. A karikatúrák olajat öntöttek a tűzre, mivel nem sokkal korábban Mohamed prófétát és az iszlámot gyalázó amerikai amatőr film jelent meg, amely világszerte feldühítette az iszlám híveit. A karikatúrák miatti tiltakozásoktól tartva 2012. szeptember 21-én, a péntek déli muzulmán ima idején húsz országban ideiglenesen zárva tartottak a francia diplomáciai képviseletek és iskolák.
"Ha figyelembe vesszük a körülményeket, a világhelyzet soha nem kedvez a radikális iszlám és általában a vallásokkal való viccelődéshez. Ha figyelembe vesszük a körülményeket, akkor soha nem lehet semmiről beszélni, a szatirikus sajtónak pedig vége" - nyilatkozott akkor a Charlie Hebdo igazgatója. (mti)
UPDATE: A legmagasabb fokú biztonsági intézkedések léptek életbe szerdán Olaszországban a Charlie Hebdo párizsi szerkesztőségében elkövetett vérengzést követően. Rómában biztonsági gyűrűvel vették körül a szerkesztőségeket.
Elsőként az olasz fővárosban levő szerkesztőségeknél erősítették meg a védelmet. Hasonlóképpen a Vatikán környékén is tovább erősítették a biztonságot.
Angelino Alfano belügyminiszter a legmagasabb fokú biztonsági készültséget rendelte el egész Olaszországban. A belügyminiszter ezt követően összehívta az olasz nemzetbiztonsági és terrorizmus ellenes bizottságot.
Matteo Renzi olasz miniszterelnök elítélte a párizsi merényletet és szolidaritását fejezte ki Francois Hollande francia elnöknek. Franciaország római és milánói konzulátusa előtt szolidaritási megmozdulást tartottak. (mti)
UPDATE: Klaus Johannis néhány perccel ezelőtt közzétett Facebook-üzenetében elítélte a támadást.
Post by Klaus Iohannis.
UPDATE: A támadók egy fekete autóval elmenekültek a helyszínről a lövöldözés után, erről egy újságíró videofelvételt is készített. A két támadó a felvételen azt kiabálja, hogy "megbosszultuk a prófétát" és hogy "Allah Akbar". Egy másik felvételen a két maszkos fegyveres az utcán végez egy rendőrrel, majd ismét azt kiabálják, hogy "megbosszultuk a prófétát" és hogy "megöltük a Charlie Hebdót".
Lövések értek egy rendőrautót is, a támadók ugyanis menekülőben tűzpárbajba keveredtek a rendőrökkel. A támadók miután végeztek egy útjukat álló rendőrrel, elmenekültek, az autójukat kora délután Párizs egyik északkeleti elővárosában, Pantinben találták meg. A támadókat nagy erőkkel keresik, mintegy háromezer rendőr eredt a nyomukba.
Egy férfi elmondta, az északkelet-párizsi 19. kerületben látta, ahogy késő délelőtt egy fekete autó megállt, kiszállt belőle két fegyveres, majd megállítottak egy másik, szürke autót, ahonnan kiszállítottak egy idős férfit és végül elhajtottak az ő autójával. A férfinak azt mondták, azt üzenik a médiának, hogy a "jemeni Al-Kaidától" vannak. (hvg.hu)
UPDATE: A hírek szerint Stephane Charbonnier, a lap főszerkesztője is életét veszítette a támadásban.
UPDATE: Mély megdöbbenésüknek adtak hangot európai vezetők szerdán, a Charlie Hebdo francia szatírikus hetilap szerkesztősége ellen elkövetett terrortámadást követően.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke brutális és embertelen támadásnak minősítette a történteket.
"Ez tűrhetetlen, barbár cselekedet, amelyet sem emberként, sem európaiként nem hagyhat szó nélkül egyikünk sem" - idézte a brüsszeli testület rövid közleménye a luxemburgi politikust, aki részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak, Franciaországot pedig mind a maga, mind az általa vezetett testület nevében szolidaritásáról biztosította.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke tudatta, hogy mélyen megdöbbentette a terrortámadás, egyúttal együttérzéséről biztosította a szerkesztőséget, a rendőröket és szeretteiket.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár teljes szolidaritásáról biztosította Franciaországot, a merényletet pedig a sajtószabadság elleni felháborító támadásnak minősítette.
Az Európai Uniótól teljes mértékben független, 47 tagállamot tömörítő páneurópai integrációs szervezet, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke, a luxemburgi Anne Brasseur szintén az interneten tudatta: együttérez az áldozatokkal. "Ez közvetlen támadás a véleménynyilvánítás szabadsága ellen" - tudatta rövid üzenetében az ET parlamenti közgyűlésének vezetője. (mti)
UPDATE: A BBC riportere szerint a két fegyveres tipikus dzsihadista öltözéket viselt, és "Allahu Akbar"-t kiáltottak.
A legutóbbi információk szerint a támadásnak 12 halálos áldozata van, ebből kettő rendőr.
UPDATE: a Twitteren megjelent egy fotó az állítólagos elkövetőkről.
EN DIRECT #CharlieHebdo Photo des tireurs >> https://t.co/2ta7zKYXME pic.twitter.com/siwBcxH3in
— L'Obs (@LeNouvelObs) January 7, 2015
Legalább két fegyveres támadt a francia Charlie Hebdo szatirikus lap szerkesztőségére, a támadásban többen meghalhattak, tudósít a francia sajtó. Szemtanúk szerint a támadók kalasnyikovokkal nyitottak tüzet.
A párizsi ügyészség szerint a támadásban 10-en haltak meg és öten megsérültek.
François Hollande elnök is a helyszínre indult. Párizsban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget.
A lapot korábban többen kritizálták a hírekhez való viszonyulása miatt. Legutóbbi, egy órával ezelőtt közzétett tweetjük Abu Bakr al-Baghdadit, az Iszlám Állam vezetőjét ábrázolja. A szerkesztőségre 2011-ben Molotov-koktéllal támadtak, miután "főszerkesztőjükként" Mohamed prófétát nevezték meg.
Meilleurs vœux, au fait. pic.twitter.com/a2JOhqJZJM
— Charlie Hebdo (@Charlie_Hebdo_) January 7, 2015
(bbc)
Az elmúlt négy évtized legsúlyosabb terrortámadásai Franciaországban
2012 márciusában egy algériai származású férfi három támadásban összesen hét embert, köztük három gyereket lőtt agyon. A magát az al-Kaida iszlamista terrorszervezet tagjának mondó Mohamed Merah március 11-én és 15-én a francia hadsereg három katonájával végzett a dél-franciaországi Toulouse és Montauban városában, majd 19-én két óvodás és egy iskolás gyermeket, valamint egy fiatal rabbit lőtt le a toulouse-i zsidó iskola előtt. 21-én a kivezényelt kommandósok elől lakásában barikádozta el magát, s másnap életét vesztette a tűzharcban.
1996. december 3-án egy robbanóanyaggal töltött gázpalack robbant fel a párizsi helyi gyorsvasút Port-Royal állomásán az egyik vonatban. A detonációban négyen vesztették életüket és 91-en megsebesültek.
1995. július 25-én szintén a gázpalack robbant a csúcsforgalom idején Párizs belvárosában, egy helyközi vonatban, a zsúfolásig telt Saint-Michel metróállomás peronján. A támadásban nyolc ember meghalt és 119 megsebesült. Az ezt követő hónapokban további nyolc robbantás és robbantási kísérlet történt Franciaországban, a merényletsorozatot az algériai kormány megdöntésére törekvő szélsőséges iszlamista fegyveresek vállalták magukra. 2002-ben két férfit hosszú börtönbüntetésre ítéltek három 1995-ös robbantással kapcsolatban.
1986. szeptember 17-én egy bombatámadás hét emberrel végzett és 55-öt megsebesített egy ruhaüzlet előtt Párizs központjában. A merényletet egy Fuad Ali Szaleh nevű tuniszi származású férfi által működtetett terrorhálózat követte el, amely 1985 és 1986 során 15 robbantást hajtott végre, s ezeknek együttvéve 13 halálos áldozata és 303 sebesültje volt Párizsban. Az iráni megbízásból tevékenykedő férfit 1992-ben életfogytiglani börtönre ítélték.
1983. december 31-én ketten életüket vesztették és 34-én megsebesültek egy robbantásban a marseille-i Saint-Charles pályaudvaron, ahol a csomagmegőrzőben lépett működésbe egy pokolgép. Néhány perccel ezt megelőzően egy másik pokolgép a Párizs-Marseille TGV gyorsvasúton robbant fel Tain-l'Hermitage közelében, három ember halálát okozva és három főt megsebesítve. Mindkét támadásért Ilich Ramírez Sánchezt, ismertebb nevén Carlost, a sakált tették felelőssé, aki 1982 és 1983 során támadássorozatot hajtott végre Franciaországban.
1983. július 15-én örmény terroristák hajtottak végre robbantásos merényletet a párizsi Orly repülőtéren a Turkish Airlines török légitársaság check-in pultjánál, amelyben nyolcan meghaltak és 54-en megsebesültek. Az örmény népirtás elismeréséért harcoló három örmény terroristát tíz, illetve 15 éves börtönbüntetésre ítélték 1985-ben.
1982. augusztus 9-én öt fegyveres tüzet nyitott és kézigránátokat dobott a Goldenberg nevű étteremre Párizs zsidónegyedében. A hat emberéletet követelő és 22 embert megsebesítő terrorcselekményt azóta sem sikerült teljesen felderíteni, de sokan az Abu Nidal vezette palesztin szervezetet vádolták annak elkövetésével.
1982. március 29-én a Toulouse-Párizs vonalon közlekedő vonatot érte bombatámadás, amelyben öten meghaltak és 77-en megsebesültek. Eredetileg a vonaton utazott volna Jacques Chirac későbbi köztársasági elnök, akkori párizsi főpolgármester is. Ez volt Carlos, a sakál franciaországi merényletsorozatának első támadása, amelyet azért követett el, mert Párizsban elfogták két terroristatársát, köztük későbbi feleségét is.
1980. október 3-án egy motorkerékpár táskájába rejtett robbanószerkezet lépett működésbe a párizsi Copernic úton lévő zsinagóga előtt, négy ember halálát okozva és 20-at megsebesítve.
1978. május 20-án palesztin fegyveresek nyitottak tüzet az Orly repülőtéren egy Tel-Avivba tartó gépre beszállni készülő utasokra, a lövöldözésben három utas, két rendőr és három merénylő halt meg.
Mindezek mellett 1989. szeptember 19-én a francia UTA légitársaság a kongói Brazzaville és Párizs között közlekedő személyszállító repülőgépét érte pokolgépes támadás Niger területe felett, amelyben 170-en meghaltak, köztük 54 francia állampolgár. Egy francia bíróság 1999-ben a líbiai titkosszolgálat hat tagját tette felelőssé a terrorcselekményért, de a tetteseket nem kerítették kézre. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket