Lezuhanhatott egy malajziai repülőgép. Sok áldozat lehet
2014. december 28. 10:38, utolsó frissítés: 16:02
Update Az AirAsia Indonézia és Szingapúr között eltűnt gépét mindkét ország hatóságai és a hadsereg is kereste, azonban a nem megfelelő látási viszonyok miatt beszüntették a keresését. Várhatóan helyi idő szerint reggel hétkor fogják folytatni a kutatást a gép után.
Update: Már szinte biztos, hogy lezuhant az Indonéziából Szingapúrba tartó, egy malajziai székhelyű fapados légitársaság tulajdonába levő utasszállító, amelyikkel ma megszakadt a kapcsolat. Hivatalos források ugyanis közölték, a gépnek csupán annyi üzemanyaga volt, hogy a tervezett három órás utat mindössze fél órával tudta volna meghaladni.
Közben több meg nem erősített információ is érkezett a hatóságokhoz, miszerint helyi Bejting-szigeti halászok robbanást hallottak, és állítólag szemtanúk is jelentkeztek, hogy látták a zuhanó gépet.
Barack Obama elnök szóvivői jelezték, hogy bár az elnök Hawaii-n tölti éppen szabadságát, figyelemmel kíséri a fejleményeket.
A hozzátartozók felé a Malaysian Airline Twitteren intézett üzenetet, amelyben arra biztatja őket, ne adják fel a szeretteik előkerüléséről szőtt reményeket. Mint ismeretes a Malaysian Airlines-nak idén két személyszállítója is lezuhant, mindkettő rengeteg áldozatot követelve, és homályos körülmények között.
Az AirAsia társaság Airbus A320-200 típusú repülőgép QZ 8501-es számú járata Surabayából szállt föl, a jakartai légi irányítással pedig helyi idő szerint 6:17-kor (romániai idő szerint 1:17-kor) szakadt meg a kapcsolat. A gépen körülbelül 160 ember tartózkodott.
A gép vélhetően a Jávai-tenger felett tűnt el és kelet-európai idő szerint 2:30-kor kellett volna landolnia. .
Hadi Mustofa, az indonéziai közlekedési minisztérium illetékese szerint előzőleg a pilóta az útvonal módosítására, nagyobb magasságba való emelkedésre kért engedélyt, hogy elkerülje az előtte lévő felhőket. A gép ezt követően eltűnt a légi irányítás radarjának képernyőjéről. Felkutatására nagy erőket mozgósítottak mindkét ország hatóságai. A keresésbe bekapcsolódott a szingapúri légierő és a haditengerészet is.
Az utasok és a személyzet létszámáról eltérő adatok vannak: a Reuters hírügynökség 162 emberről ír. A brit hírügynökség felsorolása szerint 149 indonéz, 3 koreai és 1-1 szingapúri, brit és malajziai utas volt (köztük 16 gyerek és egy csecsemő), és ehhez adódik a 6-7 főnyi személyzet.
(mti/mediafax/bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket