Párizsban is elkezdik ellenőrizni az utasokat az ebola miatt
2014. október 16. 13:24, utolsó frissítés: 13:24
Az ebolafertőzés veszélye miatt szombattól ellenőrizni fogják a párizsi Roissy repülőtéren a guineai Conakcryból érkező utasokat - jelentette be Marisol Touraine francia egészségügyi miniszter.
"Érkezéskor az egészségügyi személyzet meg fogja mérni az utasok testhőmérsékletét a kiszálláskor, azaz még a repülőtérre való belépés előtt" - mondta csütörtök reggel a tárcavezető az LCI hírtelevízióban. Azt is jelezte, hogy még a fedélzeten minden utasnak ki kell majd töltenie egy egészségügyi kérdőívet, valamint azt, hogy a Conakryba induló járatokon is megerősítik az ellenőrzéseket.
Francois Hollande államfő ezt megelőzően közleményben jelentette be, hogy "Franciaország egészségügyi ellenőrzést léptet életbe a vírus által sújtott térségből érkező járatoknál". Arra is kitért, hogy Franciaország a guineai hatóságok kérésére újabb központokat fog létrehozni az ebolajárvány kezelésére. Az első ilyen központot Macentában nyitották meg a francia egészségügyi szervek. Ezenkívül Párizs olyan egészségügyi dolgozókat küld az országba, akik a guineai illetéseknek tartanak továbbképzéséket a polgári lakosság védelme érdekében.
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) szerdán kiadott, az október 12-i állapotokra vonatkozó adatai szerint az ebolába 8997 fertőzött közül 4493 halt bele. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket