Oroszország azt állítja, fél éven belül lesz oltóanyaga az Ebola-vírus ellen
2014. október 13. 11:14, utolsó frissítés: 11:14
Oroszországban fél éven belül lesz oltóanyag az Ebola-vírus ellen - jelentette a lenta.ru orosz hírportál vasárnap.
Veronyika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter ezt a Rosszija 1 állami televízió szombat esti adásának nyilatkozva jelentette be. Azt mondta, hogy vezető orosz virológusok három oltóanyagon is dolgoznak.
Az egyiket, amely inaktivált vírustörzsből készült, már klinikai kipróbálásnak vetették alá. A másik kettő úgynevezett genetikailag módosított vakcina.
Szkvorcova szerint azért kell körülbelül fél év az oltóanyag kidolgozására, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék annak esetleges káros hatását.
Az orosz egészségügyi miniszter közölte, hogy Oroszország lakosságának nem kell tartania az Ebola-vírus elterjedésétől. Közölte, hogy a veszélyes fertőző betegségnek az országban való megjelenése ellen május óta tesznek lépéseket. Július óta járványvédelmi intézkedéseket vezettek be.
Szkvorcova elmondta, hogy a veszélyes vírus kimutatására létrehoztak egy tesztrendszert. Havonta 7 és félezer repülőjárat utasainak a járványügyi ellenőrzését végzik el Oroszországban, ez majdnem másfél millió embert jelent. Mobil és rögzített hőkamerákat helyeztek el 71 orosz repülőtéren.
Különösen a Nyugat-Afrikából érkezett utasokra figyelnek oda, közöttük arra a 450 diákra, akik oroszországi felsőoktatási intézményekben tanulnak.
Pénteken Anna Popova, az orosz közegészségügyi és járványügyi hatóság főorvosa azt közölte, hogy 101 fiatalt tartanak továbbra is orvosi megfigyelés alatt. 16 diákot helyeztek el kórházban, de velük kapcsolatban nem bizonyosodott be az Ebola-vírussal fertőzöttség gyanúja.
Az orosz egészségügyi miniszter a szombati tévéinterjúban beszélt az Oroszországban nemrég létrehozott Triazaverin nevű gyógyszerről is, amely hatékonynak bizonyult az Ebolával rokon lázas megbetegedést okozó vírusok, így a Marburg-vírus ellen. A gyógyszert egyelőre Afrikából behozott vírustörzseken próbálják ki. Az orosz miniszter azt remélte, hogy a Triavazerin igen hatékony lesz az Ebola-vírussal szemben is. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket