Ebola: már 17 ember van karanténban Madridban
2014. október 11. 09:50, utolsó frissítés: 10:18
Újabb három embert vittek kórházba Madridban megfigyelésre az Ebola gyanúja miatt, ezzel 17-re nőtt a Spanyolországban karanténban lévő emberek száma. A három embernél egyelőre nem mutatkoznak a betegség jelei, de kapcsolatba kerülhettek azzal a nővérrel, aki megfertőződött a vírussal - közölte a kormány által felállított válságstáb.
A 44 éves nővér, Teresa Romero az első Európában, aki megbetegedett a kórban. Azon a III. Károly Klinikán dolgozott, ahol augusztusban és szeptemberben két spanyol misszionárius belehalt a betegségbe, miután visszatértek Nyugat-Afrikából. Az ápoló vélhetően úgy kapta el a vírust, hogy védőruháját levéve véletlenül hozzáért az arcához a védőruhához tartozó fertőzött kesztyűvel. Mielőtt megállapították nála a betegséget, Romero több napig szabadon érintkezett másokkal anélkül, hogy óvintézkedéseket tett volna.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken közölte, hogy meghaladta a négyezret az Ebola-járvány halálos áldozatainak száma. A leginkább sújtott három nyugat-afrikai ország, Libéria, Sierra Leone és Guinee közül továbbra is Libériában a legsúlyosabb a helyzet, ahol az eddig azonosított 4076 fertőzött több mint fele, 2316 ember halt bele a betegségbe az október 8-ig terjedő időszakot átfogó jelentés szerint. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket