Nemzetközi egészségügyi kockázattá nyilvánította az ebolajárványt a WHO
2014. augusztus 08. 10:39, utolsó frissítés: 10:43
Nemzetközi szintű egészségügyi kockázattá nyilvánította pénteken a nyugat-afrikai ebolajárványt az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A közel ezer életet követelő vírusjárvány lehetséges következményei "különlegesen komolyak" lehetnek, jelentette ki a szervezet. A WHO szerint összehangolt nemzetközi megoldást kell keresni a járvány megfékezésére. (reuters)
EBOLA-VESZÉLY
» Felütötte a fejét Európában az Ebola?
» Szinte teljesen lezárják Libériát az Ebola miatt
» Mégsem Ebola-vírussal fertőzött volt a spanyolországi páciens
» Ebola: a Polgári Repülési Szervezet és az Orvosok Határok Nélkül is aggódik
» Az Ebola mellett a malária is fenyegeti Afrikát
» Az Ebola-vírus felfedezője szerint nem lesz világjárvány
» A legmagasabb szintű készültséget rendelték el az USÁ-ban az ebola miatt
» Ebola: nehéz lesz megfékezni, de nincs ok pánikra
» Spanyolországba szállítottak egy ebolás beteget
» Szükségállapotot hirdettek Libériában is az ebola miatt
» Ebola-ügyi munkacsoportot állít fel Amerika
» Nemzetközi egészségügyi kockázattá nyilvánította az ebolajárványt a WHO
» Ebola-fertőzés gyanújával vizsgálnak egy romániai férfit
» NYT: kétéves kisfiútól indult az Ebola-járvány
» Jó eséllyel nem Ebola-vírussal fertőzött a romániai páciens
» Három Ebola-gyanús páciensről is kiderült a hétvégén, hogy nem Ebola-fertőzöttek
» Most már Szenegálban is ebolagyanús beteget vizsgálnak
» Átlépte az ezret az ebola halálos áldozatainak száma
» Jóváhagyta a WHO a kísérleti ebolagyógyszerek alkalmazását
» Ebola: szükségállapot Guineában, vírusgyanú Albániában
» A WHO szerint jelentősen alábecsülik az Ebola-járvány betegeinek és haláleseteinek számát
» Meggyógyult a két amerikai ebolás beteg
» Kongóban is felbukkant az Ebola
» Ijesztget a WHO: hatszorosára nőhet még az ebola-fertőzöttek száma
» Orvosok Határok Nélkül: más betegségek is ölnek Afrikában, amiért minden orvosi kapacitást az ebolár
» Majdnem kétezer halálos áldozata van már az ebolának
» Az EU ötmillió euróval segíti az AU erőfeszítéseit az Ebola ellen
» Az ebolajárvány miatt tartanak rendkívüli ENSZ BT-ülést
» 300 amerikai katonát küldenek Nyugat-Afrikába az ebola-járvány miatt
» WHO: két országban sikerült megfékezni az ebola terjedését
» Ebola-vaklárma volt Budapesten
» Obama: az Ebola fenyegeti a globális biztonságot
» Két nap alatt 300 új Ebola-fertőzöttet regisztráltak
» Ebolát diagnosztizáltak az Egyesült Államokban
» Most már tényleg Spanyolországban fertőzött az Ebola
» Ebola Spanyolországban: Brüsszel magyarázatot vár Madridtól
» Vészhelyzeti missziót hozott létre az ENSZ az ebola ellen
» Sztrájkolnak és félnek a sírásók az ebola sújtotta Sierra Leonéban
» Ebola: kötelező szűrések jönnek az amerikai reptereken
» Lipcsében is ápolnak egy ebolás beteget
» Ebola: 708 embert tartanak megfigyelés alatt Szerbiában
» Sztrájkoltak a New York-i repülőtakarítók, mert félnek az ebolától
» 25 millió lejjel készül Románia az Ebolára
» Ebola: már 17 ember van karanténban Madridban
» Már több mint négyezer áldozata van az ebolának
» Mérik a Szerbiába érkező utasok testhőmérsékletét a belgrádi repülőtéren
» Oroszország azt állítja, fél éven belül lesz oltóanyaga az Ebola-vírus ellen
» Újabb ebolás megbetegedés Texasban: az egyik ápolónő kapta el
» WHO: a megfertőződéstől való félelem gyorsabban terjed, mint az ebola
» 25 millió lejjel készül Románia az Ebolára
» Denevérevés miatt tört ki a mostani Ebola-járvány?
» Felkészült a kolozsvári járványkórház az Ebola-veszélyre
» Közelíti az ötezret az ebola áldozatainak száma
» Az Ebolát a Vöröskereszt terjeszti - urban legend
» New Yorkban is ebolát diagnosztizáltak
» Meggyógyult a második ebolás amerikai ápolónő is
további közviták »VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket