Pásztor István a köpködőknek és nemzetárulózóknak is üzent Tusványosról
2014. július 25. 19:08, utolsó frissítés: 19:08
A csatákat megvívtuk, talpon maradtunk, sok tekintetben minden várakozást felülmúlva erősebbek vagyunk, mint voltunk – vázolta pártja helyzetét Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a 25. Tusványoson, A rész és az egész című nemzetpolitikai kerekasztalon.
>> Semjén: „ha Izraelnek szabad, nekünk is szabad” >>
Jól szerepeltek a választásokon, a vajdasági magyar közösség fele igényelte és kapta meg a magyar állampolgárságot, ezzel arányaiban a legjobban állnak a külhoni magyar közösségek között. A VMSZ a parlamenti többség része, olyan megállapodást kötöttek a Szerb Haladó Párttal, ami etalon értékű, mert benne van jóformán minden, amiért a vajdasági magyar politikai elit síkra szállt. Az a cél, hogy politikai partnerekkel olyan országot hozzunk létre Szerbiában, ahol vannak megélhetési lehetőségek, egyéni és családi jövőt lehet építeni – fogalmazott.
Sokan bírálták őket, amiért szövetséget kötöttek az egykori radikálisokkal, sőt egyesek köpködésre vetemedtek, de "két lehetőségünk van: durcáskodunk és magunkra húzzuk a paplant", vagy megpróbálunk olyan viszonyrendszert létrehozni, ahol mozgásterünk van – fejtette ki. Lehet nemzetárulózni, de nincs lehetőség arra, hogy várjuk további négy évig, hátha a jószerencse valami mást hoz – tette hozzá.
A VMSZ szerinte széles támogatást kapott erre a vajdasági magyarságtól. Az első hetek, hónapok igazolják azt, hogy a koalícióban építhetünk olyan partnerrendszert, ami előreviszi Szerbiát, öt minisztériumban is van államtitkárunk, ez mérföldkő jellegű előrehaladást jelent – vélte. Ugyanakkor újra mérhető lesz a VMSZ politizálásának eredményessége, ez fontos hozadék – tette hozzá.
„Szerbia hihetetlen nehéz helyzetben van ma, szembesültünk az elmúlt évek fosztogató politikájával, üres a kassza, az állam még az alapvető funkcióknak is nehezen tud eleget tenni, ez plusz kockázat, de nem volt más választási lehetőségünk” – mondta el. (tudósítónktól)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket