2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

EU: több mint 6,6 millióval több a szegény, mint 2008-ban

2013. december 06. 16:33, utolsó frissítés: 16:33

Az 505,7 millió lakosú EU 28 tagállamában 124,5 millió ember, azaz az unió népességének 24,8 százaléka volt tavaly kitéve a szegénységnek, vagy a társadalmi kirekesztettség kockázatának a 2011-es 24,3 százalékos szinttel szemben az Eurostat friss adatai szerint.


Ez azt jelenti, hogy az uniós állampolgároknak mintegy negyedére volt igaz legalább az egyik megállapítás a következőkből: szegénység kockázatának kitett, súlyos anyagi nélkülözésben élő, nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban él – írja a napi.hu.

2008-as adat szerint az akkor közel félmilliárd lakosú Európai Unióban több mint 116 millióan éltek a szegénységi küszöb alatt (23,7 százalék), és ebből mintegy 42 millió ember súlyos szegénységben. Több mint felük nő, és több mint 20 millióan gyerekek voltak.

Az EU-nak egyébként az Európa 2020 stratégiában szereplő egyik fontos vállalása a szegénységben élők számának csökkentése. 2020-ig EU-szerte 20 millióval kellene csökkenteni a szegénységi kockázatban élők számát.

A szegénységnek vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának kitettek aránya a friss Eurostat adatok szerint Bulgáriában 49 százalék, Romániában 42 százalék, Magyarországon 32,4 százalék. (Romániának 2020-ig 580 ezer főt kellene kiemelnie a szegénységből.)

Az Eurostat felméréséből az is kiderül, hogy az EU 28 tagállamában 2012-ben a populáció 17 százalékának az elkölthető jövedelme a nemzeti szegénységi küszöb alatt volt. A szegénységi kockázat aránya Görögországban és Romániában volt a legmagasabb – itt 23 százalékos volt az arány. Ezeket a tagállamokat Spanyolország 22, Bulgária és Horvátország 21-21 százalékkal követi. A legkisebb arányt ezzel szemben Csehországban és Hollandiában mérték 10-10 százalékos rátával, illetve Dániában, Szlovákiában és Finnországban 13-13-13 százalékos rátákkal.

Az EU 28 tagállamában a lakosság 10 százaléka tartozik az anyagilag súlyosan depriváltak közé. A súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya szintén széles skálán szóródik a tagállamok között: míg Svédországban és Luxembourgban ez az arány 1 százalék, Hollandiában 2, Dániában és Finnországban 3, Ausztriában 4 százalék, addig Bulgáriában a legmagasabb, 44%, a következő Románia (30%), Lettország és Magyarország (26%). (Anyagilag deprivált a háztartás, ha a következő 9 probléma közül legalább három jellemző rá: hiteltörlesztéssel vagy lakással kapcsolatos fizetési hátralék, váratlan kiadások fedezetének hiánya, anyagi okból nincs telefonja, anyagi okból nincs színes tévéje, anyagi okból nincs mosógépe, anyagi okból nincs autója, évi egyhetes üdülés hiánya, kétnaponta húsételfogyasztás hiánya, lakás megfelelő fűtésének hiánya.)

Az immár 28 tagú EU-ban a populáció 40.2 %-a nem engedhetne meg magának váratlan kiadásokat. (napi.hu/hírszerk)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS