Rogozin: a Nyugat úgy viselkedik az iszlám világban, mint "a majom a kézigránáttal"
2013. augusztus 28. 09:32, utolsó frissítés: 09:32
Szokatlan hasonlattal élt kedden internetes blogjában Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes, amikor a Nyugat és az iszlám világ kapcsolatát jellemezte. Az orosz védelmi és űripart felügyelő, nyers modoráról és szókimondásáról ismert kormánytag azt írta a Twitteren, hogy a nyugati államok úgy viselkednek az iszlám világban, mint "a majom a kézigránáttal".
Dmitrij Rogozin, Oroszország volt állandó NATO-képviselője annak a véleményének is hangot adott, miszerint "az angolszászok kardcsörtetését látva Szíria határain, megérted a szuverén országok természetes vágyát, hogy erősítsék védelmüket".
Miközben Moszkva továbbra is a békés, tárgyalásos megoldást sürgeti, az orosz hatalom hivatalos képviselői egyre feszültebben reagálnak azokra a nyugati közlésekre, amelyek - arra hivatkozva, hogy a vegyi fegyvereket a damaszkuszi kormányhadsereg vetette be Szíriában - kilátásba helyezik a katonai beavatkozást a közel-keleti országban.
Alekszej Puskov, az alsóház külügyi bizottságának vezetője a szíriai vegyifegyveres támadás ENSZ-vizsgálatával kapcsolatban ugyancsak a Twitteren azt írta, hogy "Londonnak és Washingtonnak Aszad bűnösségéről kell ítélet. Minden más ítéletet el fognak utasítani".
Szergej Lavrov külügyminiszter hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón figyelmeztetett, hogy veszélyes és a nemzetközi jog súlyos megsértése lenne az ENSZ egyetértése nélküli katonai beavatkozás Szíriában, amit London és Párizs szorgalmaz. Az orosz külügyminiszter szörnyű hibának nevezte a haditengerészeti erők összevonását. Arra szólított fel, hogy a nemzetközi közösségnek meg kell várnia az ENSZ vegyifegyver-szakértői elfogulatlan vizsgálatának eredményét.
Orosz katonai szakértők szerint az iraki, vagy líbiai forgatókönyv szerinti katonai csapás sikerét megnehezíthetik a Szíriában lévő orosz rakétavédelmi rendszerek.
Moszkva Pekinggel együtt a szíriai fegyveres harcok kitörése óta többször is megvétózta az ENSZ-ben, hogy az Bassár el-Aszad szíriai elnököt és hatalmát elítélő határozatot hozzon és ellenzi, hogy bármilyen külső beavatkozás döntse el a több mint két éve húzódó, egyre véresebb összetűzésekhez vezető szíriai belháborút. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket