London a G20-delegációkat is lehallgatta
2013. június 17. 09:57, utolsó frissítés: 09:57
A brit kormány kommunikációs figyelőszolgálata (GCHQ) a húsz vezető, fejlett és felzárkózó gazdasági hatalom (G20) két magas szintű londoni értekezletén is lehallgatta a résztvevők elektronikus és telefonos adatforgalmát – írja a The Guardian hétfői száma.
A vezető baloldali brit napilap írása szerint ez az értesülés is attól az egykori CIA-alkalmazottól származik, aki az utóbbi hetekben információkat szivárogtatott ki a The Guardiannek és a The Washington Postnak az amerikai és a brit kormány titkos adatgyűjtési tevékenységéről.
A 29 éves Edward Snowden – aki időközben Hongkongba menekült – hatalmas mennyiségű dokumentumot adott át az elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA), valamint a hasonló profilú brit GCHQ egymáshoz kapcsolódó, kiterjedt adatgyűjtési programjáról.
A The Guardian által hétfőn megszellőztetett újabb bizalmas iratok tanúsága szerint a brit figyelőszolgálat 2009 áprilisában a londoni G20-csúcstalálkozó, 2009 szeptemberében pedig a pénzügyminiszteri értekezlet résztvevőinek kommunikációját figyelte. A GCHQ "feltörte" a delegátusok számítógépeit, illetve BlackBerry okostelefonjait is, rálátást nyerve így email-forgalmukra.
Az NSA Angliában dolgozó szakértőinek közreműködésével kísérlet történt Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnök Moszkvával folytatott műholdas telefonbeszélgetéseinek lehallgatására is – áll a brit lap írásában.
A The Guardian éppen a világ nyolc vezető ipari hatalmának (G8) hétfőn kezdődő észak-írországi csúcstalálkozójára időzítette a Snowdentől származó újabb információk közzétételét. A lap szerint az ügy valószínűleg "szít valamelyes feszültséget" a G8-értekezlet delegációi és London között, a küldöttek ugyanis nyilván annak feltárását várják majd el David Camerontól, a vendéglátó brit miniszterelnöktől, hogy a négy évvel ezelőtti londoni G20-tárgyalásokon jelen volt G8-országok is az akkori megfigyelések célpontjai voltak-e, és hogy mindez megismétlődik-e a mostani csúcson.
A Nyolcak mindegyike képviseltette magát annak idején az érintett nagy-britanniai G20-értekezleteken.
A kiszivárogtatás egyre nagyobb és immár nemzetközi politikai botrányt kavar. A The Guardianhez és a The Washington Posthoz eljuttatott információk először csak az NSA titkos és széleskörű adatgyűjtési tevékenységét tárták fel, ám nem sokkal később kiderült, hogy a brit kormány hasonló profilú kommunikációs figyelőszolgálata szintén kiterjedt anyaggyűjtést folytatott az elmúlt években, az amerikai programhoz kapcsolódva. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket