Magyarországot bírálják az ENSZ jelentéstevői hajléktalanügyben
2013. április 04. 11:41, utolsó frissítés: 11:41
Az ENSZ két megbízott jelentéstevője bírálta a magyar alaptörvény módosítását, amely szerintük "kriminalizálja" a mintegy 30 ezer hajléktalant. Magdalena Sepúlveda, a világszervezet rendkívüli szegénységgel foglalkozó jelentéstevője úgy vélekedett, hogy "a kormány intézményesíti a hajléktalanok kriminalizálását és előmozdítja a megbélyegzésüket". Szerinte a módosítás előítéleteket szít, és megakadályozza a hajléktalanokat abban, hogy éljenek alapvető jogaikkal.
A méltó lakhely ügyében illetékes jelentéstevő, Raquel Rolnik felhívta a figyelmet, hogy "ellenkezik az egyenlőség és a nem diszkriminálás emberi jogával" a közterületen való alvás tilalma, mivel korlátozottak a szálláslehetőségek a hajléktalanok és a szűkös forrásokkal rendelkezők számára.
A magyar kormány visszautasítja az ENSZ jelentéstevőinek a magyar alaptörvénynek a hajléktalanügyhöz kapcsolatos módosítására vonatkozó "alaptalan bírálatát" - közölte a Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel. A tárca egyúttal tudatta azt is, hogy a megfogalmazott aggályokra a kabinet részletes választ készít.
A külügyi kommüniké hangsúlyozza: a szegénység és hajléktalanság globális probléma, és megszüntetése mellett valamennyi felelős kormány, köztük a magyar is elkötelezett. Magyarországon több kormányzati intézkedést tettek az ellátórendszer fejlesztésére és hatékonyabbá tételére. Jelenleg több ellátóhely van, mint hajléktalan - teszik hozzá.
Rámutatnak: az alaptörvény alkotmányos kötelezettségként írja elő az államnak és az önkormányzatoknak, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit mindenkinek biztosítsa, ennek érdekében az állam és a helyi önkormányzatok törekednek arra, hogy valamennyi hajlék nélkül élő embernek szállást adjanak.
A tárca idézi az alaptörvény vonatkozó rendelkezését, amely felhatalmazást ad arra, hogy a közrend, a közbiztonság, a közegészségügy és a kulturális értékek védelméért törvényben vagy önkormányzati rendeletben korlátozni lehessen az életvitelszerű tartózkodást a közterület meghatározott részén, és feljogosítja a hatóságot arra, hogy a korlátozott övezetből távozásra szólítson fel. Hangsúlyozzák, az alaptörvény erre ad felhatalmazást, nem pedig arra, hogy büntethetővé tegyék a hajléktalanok életvitelét. "Nem igaz tehát az állítás, hogy Magyarország kriminalizálná a hajléktalanságot" - írják.
Kitérnek arra is: a kormány nyitott az érdemi együttműködésre az ENSZ emberi jogi rendszerével, beleértve az ENSZ megbízott jelentéstevőit, valamint folyamatos párbeszédet folytat az emberi jogi főbiztos hivatalával is, hogy tényszerű tájékoztatást adjon a magyar jogrendszer alapvető átalakításáról.
A Külügyminisztérium diplomáciai csatornákon keresztül jelezte a két ENSZ-jelentéstevőnek: az általuk felvetett aggályokra a kormány részletes választ készít - olvasható a közleményben.
A nap folyamán a Fidesz is közleményben reagált az ENSZ jelentéstevőinek a hajléktalanügyhöz kapcsolódó bírálatára. A kormánypárt egyebek között hangsúlyozta: az alaptörvény a rendszerváltás óta először tartalmaz a hajléktalan emberek ellátását ösztönző rendelkezést, és - összhangban az Európai Parlament előírásával - törekszik a közterületi hajléktalanság felszámolására. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket