Szabó Vilmos: az MSZP-nek el kell gondolkodnia, hogyan vesz részt a határon túli kampányban
2013. március 22. 09:29, utolsó frissítés: 09:29
Nemzeti összefogást kell teremteni a magyarságpolitikában az anyaországi demokratikus erők között - jelentette ki Szabó Vilmos magyar szocialista országgyűlési képviselő csütörtökön Szegeden. A határon túli magyarságot érintő legfontosabb sorskérdéseket ki kell emelni az anyaország napi politikai küzdelmeiből - mondta a honatya egy lakossági fórum előtt tartott sajtótájékoztatóján.
A szülőföldön való megmaradás és boldogulás ügye összmagyar érdek, ebben egyetértés volt a hazai demokratikus erők és a határon túli magyar szervezetek között, s az MSZP a mai napig ezt tartja az egyik legfontosabb alapelvnek - hangsúlyozta a korábbi külügyi államtitkár.
Szabó Vilmos kifejtette, a határon túli magyar közösségekkel kölcsönös partneri viszonyt kell kialakítani. A közösségeket segíteni kell jogaik érvényesítésében, az önrendelkezés, az autonómia megteremtésében, ehhez pedig békés, baráti, jó szomszédságpolitikára van szükség.
A 2014-es választás lesz az első, amikor tömegesen szavaznak azok a határon túli magyarok, akik a kedvezményes honosítás során szereztek állampolgárságot - tudatta Szabó Vilmos. Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, bár sok a bizonytalanság, mivel a kormány még nem terjesztette be a választási eljárásról szóló törvényt, a pártok között megegyezésre, az etikai szabályok rögzítésére lenne szükség.
A szakpolitikus félőnek tartja, hogy a hazai választások kapcsán a szomszédos országokban szervezett intenzív kampány felerősíti a szélsőséges magyarellenes hangokat. Ugyanakkor ha a Felvidéken, Délvidéken, Erdélyben a Fidesz sok választási nagygyűlést tart, plakátkampányt indít, az MSZP-nek is el kell gondolkodnia, hogyan vesz részt ebben a versenyben - tette hozzá. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket