Ismét elmérgesedhet India és Pakisztán viszonya
2013. január 09. 08:12, utolsó frissítés: 08:12
Pakisztáni katonák átlépték kedden a tűzszüneti vonalat, megtámadtak egy indiai őrjáratot, és megöltek két katonát - közölték indiai katonai források, miközben Iszlámábádban tagadták a "ki nem provokált" támadásról szóló állítást. Újdelhi válaszolni fog két katonája "aljas" megölésére - jelentette ki az indiai külügyminiszter.
Három napon belül ez volt a második hasonló incidens a mindkét ország által magának követelt, kettéosztott Kasmírban, ahol állig felfegyverzett hadseregek néznek farkasszemet egymással. A területért India és Pakisztán már kétszer is háborút vívott.
Az indiai hadsereg szóvivője szerint a pakisztáni katonák Mendhar város térségében léptek az indiai oldal területére a sűrű ködben, és rövid tűzpárbaj után visszavonultak. "Úgy tudjuk, hogy az egyik katona holttestét megcsonkították" - mondta a szóvivő.
"Tennünk kell valamit, és tenni is fogunk. Ez teljességgel elfoglalhatatlan, aljas, végtelenül meggondolatlan Pakisztán részéről" - mondta Szalman Kursid indiai külügyminiszter televíziós nyilatkozatában.
Pakisztán hivatalos közleményben cáfolta az indiai állításokat. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket