Súlyos környezeti válsággal nézhet szembe Kína
2013. január 07. 14:27, utolsó frissítés: 14:27
A környezetszennyezés mértéke még nem érte el tetőfokát Kínában, a jövőben minden korábbinál súlyosabb környezeti válság várhat az országra – összegezhetők egy hétvégi hongkongi konferencia szakértői véleményei.
Igaz ugyan, hogy számos, korábban komoly környezeti problémát jelentő területen előrelépést tett Kína, ugyanakkor továbbra is elmaradásban van a nem hagyományos környezetszennyezők felszámolásában – idézi a South China Morning Post hongkongi lap a tudományos konferencián felszólaló Vang Csin-nant, a kínai környezettervezési tudományos társaság helyettes vezetőjét.
Vang példaként a talaj szennyezését említette, amit szinte semmilyen szinten nem szabályoznak a kelet-ázsiai országban, annak ellenére, hogy az közvetlen hatással van milliók egészségére.
A mezőgazdasági termékek fogyasztásával az emberi testbe kerülő nehézfémek például felhalmozódnak a szervezetben, és akár rákot is okozhatnak. Az ilyen típusú problémák központi szabályozók nélkül még évtizedekig komoly gondokat okoznak majd – jósolta Vang.
A pekingi Csinghua Egyetem levegőszennyezéssel foglalkozó szakértője, Hao Csi-ming osztotta Vang pesszimizmusát. A leginkább szennyező iparágak – a szénbányászat, a vas- és acéltermelés – bármiféle környezeti kontroll nélkül az ötéves terveket felülmúló mértékben nőnek. Ez azt mutatja, hogy a kormány nem veszi komolyan a törvényhozás által kitűzött környezetvédelmi célokat – vélte a szakember.
A környezeti problémák súlyát az elmúlt időszakokban napvilágot látott statisztikák is alátámasztják: ezek szerint például Kína folyóinak és állóvizeinek mintegy 40 százaléka volt súlyosan szennyezett 2011-ben, és a 75 milliárd tonnát is meghaladta évente az ország vizeibe eresztett szennyvíz mennyisége.
A vizek közel 20 százaléka olyannyira szennyezett, hogy nemcsak fogyasztása, de mindenféle kapcsolat veszélyt jelent az emberekre. A levegő szennyezettsége a dohányzást megelőzve a tüdőrák első számú okozójává léphet elő, és legalább még két-három évtizedig gondot okoz majd az országban. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket