Újabb bányabaleset Kínában, 17 halott
2012. december 05. 17:03, utolsó frissítés: 17:03
Tizenhét bányász meghalt sújtólégrobbanás következtében a délnyugat-kínai Jünnan tartomány szénbányájában szerdán - jelentette a kínai média. A baleset egy Fujüan város körzetéhez tartozó településen történt. A föld alatt összesen 66-an dolgoztak, 49 embernek sikerült még időben a felszínre jutnia. A robbanás körülményeinek vizsgálata folyik.
Ugyancsak szerdán közölték, hogy 11 bányászt három napja nem találnak, miután víz árasztott el egy északkelet-kínai szénbányát. A mentők központjának szóvivője szerint eddig már 28 ezer köbméter vizet szivattyúztak ki a tárnából, s még mindig bíznak abban, hogy túlélőkre találnak. Az áradást nyolcan élték túl, hárman életüket vesztették. A baleset okának kiderítésére vizsgálatot indítottak.
Kínában a múlt hónap végén 23 emberéletet követelt egy délnyugat-kínai bányaszerencsétlenség. Az akkori jelentések szerint a balesetet gondatlanság, a biztonsági előírások figyelmen kívül hagyása okozta. Az állami tulajdonban lévő bánya három vezetőjét leváltották, egy lemondott.
Novemberben a régióban és országosan is az iparágat érintő újabb ellenőrzéseket rendeltek el. A kormány körlevelet adott ki, miszerint a biztonsági szabványokat el nem érő bányákat tilos újranyitni, a szabályszegőket súlyos büntetéssel fenyegették meg.
Október közepén kiadott hivatalos adatok szerint idén eddig 1146 ember halt meg bányabalesetek következtében, 46,5%-uk illegálisan működtetett bányákban. Az idén 625 kisebb bánya bezárását irányozták elő az országban.
Kínában a téli időszakban szokás szerint megemelkedik a bányabalesetek száma, mert a fokozott kereslet kielégítése közben a tulajdonosok, illetve az üzemeltetők még kevesebb figyelmet fordítanak a munkavédelmi előírásokra. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket