2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Az amerikaiak a gazdasági helyzetért büntették Obamát

2012. november 09. 14:15, utolsó frissítés: 14:22

Barack Obama azért kapott november 6-án kevesebb szavazatot, mint 2008-ban, mert az amerikaiak közül sokan teszik felelőssé a gyenge gazdasági helyzetért, és nehezményezik, hogy nem teremtett több munkahelyet és nem fejlesztette a gazdaságot – közölte a Transindex megkeresésére Donald Fowler politikatudomány-professzor, veterán demokrata párti politikus.


>> Republikánus és demokrata kampányszakértők Kolozsváron >>

A Fowler Communication Inc. alapítója és vezérigazgatója által közölt adatok szerint Mitt Romney republikánus jelölt több szavazatot kapott, mint 4 évvel ezelőtt John McCain, Obama pedig közel 2 millió vokssal kevesebbet, mint az első mandátumáért vívott harcban (lásd a táblázatot – szerk. megj.)

Barack Obama azért tudott mégis nyerni ismét, mert „barátságosabb személyiség, aki több embert inspirált, mint Romney kormányzó. Több amerikai bízott benne, mint ahány Romney-ban”.

Obama győzelme a keleti parti idő szerint éjfélre vált biztossá (romániai idő szerint november 7-én reggel 7-kor – szerk. megj.), mert bár még nem fejeződött be a szavazás, a matematikai számítások ezt igazolták – közölte.



Obama minden államban nyert, ahol nyerni akart, az egyetlen kis kudarccal – amely azonban nem befolyásolta az elnökválasztás kimenetelét – Észak-Karolinában kellett szembesülnie, amelyet Romney vitt el. Ám a kilenc ingaállamból – amelyet elvileg mindkét elnökjelöltnek esélye volt megnyerni – Obama nyolcat megnyert: Virginia, New Hampshire, Ohio, Wisconsin, Iowa, Colorado, Nevada.

A nyolcadik Florida, ahol még nem fejezték be a szavazatok számlálását, ám Obama mintegy 50 ezer szavazattal vezet. Lehetséges, hogy újraszámlálás lesz a nagyon közeli eredmények miatt, ám Obama úgyis nyerni fog – szögezte le Fowler.

A demokrata szakértő szerint is a legfontosabb csatatérnek Ohio bizonyult – és szerinte ezt a kampánystábok is előre tudták, mert mindkét csapat a legtöbb erőfeszítést Ohióban tette.

A demokraták hárommal erősítették a szenátori többségüket 2012-ben, sőt a kongresszusban is szereztek plusz öt helyet – a kongresszusban azonban megmaradt a republikánus többség – zárta e-mailben elküldött kommentárját Donald Fowler. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS