Magas részvétel az ingaállamokban, hosszú sorokban várakoznak az amerikaiak
2012. november 06. 23:14, utolsó frissítés: 23:14
Sikeresen mozgósította szavazóit mind a demokrata, mind a republikánus párt, mindkét alakulat kampánystábja szerint a részvételi arányok magasak a november 6-i választásokon. Hosszú sorokban várakoznak az amerikai szavazók főképp azokban a körzetekben, ahol megosztott a szavazóbázis, Floridából, Washingtonból, Milwaukee-ból, Ohióból, Wisconsinból, Virginiából, Nevadából, Iowából, Észak-Karolinából érkező helyszíni jelentések szerint „soha nem látott” tömeg áll a körzeteknél. Floridában, amely az ingaállamok közül a legtöbb, 29 szavazattal rendelkezik az elektori kollégiumban, több mint három órát kellett várni a sorban a szavazat leadásához a választóhelyiségek előtt.
Joe Biden demokrata alelnök arra biztatta a szavazókat: állják ki a sort, bármennyi időbe is telik. A Sandy vihar által sújtott New Yorkba és New Jerseyben is az áramszünetek, a tömegközlekedés akadozása és az üzemanyaghiány ellenére magas részvételt jegyeztek.
Barack Obama elnök Chicagóban van, meglátogatott egy kampányirodát, majd a McCormick Place-ben várja stábjával az eredményeket. Számos interjút adott az ingaállamok televíziós csatornáinak, és nyilvánosan gratulált ellenfelének, Mitt Romneynak a „lelkes kampányáért”. Mindenkit arra biztatott pártszimpátiától függetlenül, hogy menjen el szavazni.
Az egyik ingaállam, Ohió megszerzése különösen fontos, mert a legutóbbi 12 választást az az elnökjelölt nyerte meg, aki ezt az államot is maga mellé tudta állítani. Romney még hétfőn bejelentette, hogy a választás napján elutazik az ohiói Clevelandbe és a pennsylvaniai Pittsburghbe. Kedden azonban nem várt csúcsforgalom alakult ki a clevelandi repülőtéren. Ott ugyanis meglepetésszerűen, alig néhány perccel a republikánus elnökjelölt megérkezése után földet ért Joe Biden különgépe is. Romney stábja megvárta, amíg az alelnök és kísérete távozik a betonról – és ekkor megérkezett a Paul Ryant szállító repülő is. Romney Pittsburghből Bostonba utazik az eredményváró estre.
A választások tétje, hogy az államokban mért eredmények alapján melyik elnökjelöltnek lesz meg a győzelemhez szükséges 270 szavazata az elnök személyéről de facto döntő, 538 fős elektori testületben. A közvélemény-kutatások szerint a jelöltek támogatottsága közötti különbség mind országos szinten, mind pedig a választást eldöntő 10-12 ingaállamban többnyire belül van a statisztikai hibahatáron. (mti, nytimes, bbc, haaretz)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket