A magyar külügy szerint szabályosan jártak el a kiadatás kapcsán
2012. szeptember 03. 10:26, utolsó frissítés: 10:26
A magyar Külügyminisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szombaton kiadott közös közleményében azt hangsúlyozta, hogy Magyarország az életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt Ramil Sahib Safarov azerbajdzsáni állampolgár Azerbajdzsán részére történt átadásakor a strasbourgi európai egyezmény alapján járt el. A magyar kormány jelezte ugyanakkor, hogy Magyarország az örmény fél diplomáciai kapcsolatokat érintő lépését sajnálatosnak tartja.
A Külügyminisztérium vasárnap jelezte Azerbajdzsán budapesti nagykövetének, Magyarország elfogadhatatlannak tartja az azeri kiadatási ügyben zajlott eljárást – nyilatkozta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az MTI-nek.
Az örmény katonatársa meggyilkolása miatt elítélt azeri férfi jogi képviselője kezdeményezte az igazságügyi miniszternél, hogy Ramil Sahib Safarov Azerbajdzsánban tölthesse le büntetését; ezek után az igazságügyi tárca vezetője – az egyezmény előírásainak megfelelően – megkereste az azeri hatóságokat, akik jelezték, hogy a budapesti ítélet alapját képező bűncselekmény az ő államuk büntető törvénykönyve szerint is bűncselekmény, és életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető, majd közölték azt is, folytatni kívánják az ítélet végrehajtását – fejtette ki az államtitkár.
Azzal kapcsolatban, hogy az azeri fél végül nem az általa küldött hivatalos dokumentum szerint járt el, a magyar Külügyminisztérium vasárnap jelezte Azerbajdzsán budapesti nagykövetének: Magyarország elfogadhatatlannak tartja ezt az eljárást – közölte Szijjártó Péter.
Megismételte: a kiadatási eljárás teljes egészében az ET-egyezménynek megfelelően történt, amely világos jogszabály arra vonatkozóan, hogyan és milyen feltételekkel kell végbemennie egy adott országban letartóztatott idegen állampolgár büntetés-végrehajtási célból való átadásának az anyaország számára. "Mi ezt egy nemzetközi jogi kérdésnek tekintettük és tekintjük" – rögzítette a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, megjegyezve, hogy évente átlagosan 8-12 ilyen kiadatás van Magyarországon, "tehát ez egy bevett nemzetközi jogi eljárás, amelyben semmi különös nincsen, most is minden ennek megfelelően történt".
Arra a felvetésre, hogy több médium is arról cikkezett, párhuzam lehet a kiadatási ügy és Azerbajdzsán esetleges magyar államkötvény-vásárlása között, Szijjártó Péter azt válaszolta: "sokaknak élénk a fantáziája, de a helyzet az, hogy egy száraz nemzetközi jogi eset és két ország gazdasági együttműködése semmilyen módon nincs hatással egymásra".
Örményországgal kapcsolatban azt mondta: "mi tiszteljük és nagyra becsüljük Örményországot és az örmény népet, és természetesen biztosítjuk az örmény hatóságokat is arról, hogy Magyarország ezt az egész ügyet a nemzetközi jog keretein belül kezelte és kezeli egy Európa tanácsi egyezmény alapján".
Az M1 vasárnap esti Híradójában elhangzott mindemellett az is, hogy amikor Orbán Viktor a közelmúltban Azerbajdzsánba látogatott – június végén járt Bakuban a miniszterelnök -, és tárgyalt Ilham Aliyev azeri elnökkel, szóba került Safarov átadásának kérdése. "Volt egy ilyen felvetés az azeri részről, akkor mi természetesen azonnal közöltük, hogy ez egy nemzetközi jogi kérdés, amelyre vonatkozólag előírások vannak. Ezért azt kértük az azeri féltől, hogy mindenben ezen szabályokat követve járjanak el. Azt ígértük, hogy természetesen Magyarország is a nemzetközi jogi előírásoknak megfelelő eljárást fog lefolytatni, ha azeri kezdeményezés érkezik" – mondta Szijjártó Péter a hírműsorban.
A Fidesz, és a Jobbik szerint is nemzetközi jogilag lezárt ügyről van szó. Az ellenzéki MSZP és a Demokratikus Koalíció ugyanakkor az Országgyűlés külügyi, illetve az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte. Az ugyancsak ellenzéki LMP azt hangoztatta: a magyar kormány magyarázattal tartozik a megsértett örmény népnek, valamint az ügy előtt megdöbbenve álló nemzetközi és hazai közvéleménynek.
Szili Katalin szerint különösen érthetetlen, súlyos nemtörődömség volt a magyar állam vezetői részéről, hogy nem számoltak a Magyarországon elítélt azeri baltás gyilkos kiadatásának következményeivel. A Szociális Unió elnöke, volt házelnök az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében hangsúlyozta, hogy az örmény nép történelmi sorsában és kultúrájában a magyarság rokonának tekinthető, magyarként pedig köszönettel tartozunk mindazokért az értékekért, amelyekkel a köztünk élő örménység gazdagította nemzetünket.
A politikus különösen megmagyarázhatatlannak tartaná a történteket, ha a kiadatás esetleg egy gazdasági megállapodás részét képezi, ezért a helyzet mielőbbi, valós tisztázására, továbbá a magyar és az örmény nép "megrendült viszonyának" gyors és egyértelmű rendezésére szólítja a kormányt. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket