Újranyitották az Arafat-ügyet
2012. augusztus 29. 16:25, utolsó frissítés: 16:25
Franciaország újranyitotta a 2004-ben elhunyt palesztin vezető, Jasszer Arafat halálának ügyét. A család még múlt hónapban követelte az újabb vizsgálatot; azt gyanítják, hogy Arafatot megmérgezték. Svájci tudósok ugyanis polóniumszármazékot találtak Jasszer Arafat ruháján. A Lausanne University radioaktivitással foglalkozó intézetének eredményeit az al-Dzsazíra televízió egyik dokumentumfilmje mutatta be. Múlt héten a svájci intézet már be is jelentette, engedélyt kaptak Arafat özvegyétől, hogy Ramallahban megvizsgálják az egykori vezető földi maradványait.
A Palesztin Hatóság üdvözli a vizsgálatot – nyilatkozta egy palesztin tisztviselő, és hozzátette: Mahmúd Abbász elnök már hivatalosan is kérte Francois Hollande segítségét az ügyben.
A volt palesztin vezető 2004-ben halt meg Párizsban. Orvosai részleteket nem közöltek, állítólag agyvérzést kapott. Sok palesztin szerint viszont izraeli megbízásra megmérgezték.
Jasszer Arafat 35 évig vezette a Palesztin Felszabadítási Szervezetet, 1996-ban a Palesztin Autonóm Hatóság elnöke lett. (nol.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket