Erős földrengés volt Japán és Kamcsatka között
2012. augusztus 14. 10:16, utolsó frissítés: 10:18
Erős, 7,3-as fokozatú földrengés volt kedden az Ohotszki-tengeren, Japán és Kamcsatka között – erősítette meg japán és amerikai földtani intézetek jelentését az orosz dél-szahalini szeizmológiai állomás.
A rengés kelet-európai idő szerint hajnali 6 órakor történt az északi szélesség 49,3, és a keleti hosszúság 145,7 fokánál, mintegy 590 kilométeres mélységben. Szökőárriadót nem rendeltek el és károkról sem érkezett egyelőre jelentés. A földmozgás a hétfokozatú japán skálán a 3-as fokozatot érte el.
Szahalin szigetének közigazgatási székhelyén, Juzsno-Szahalinszkban a lakóházakban kilengtek a csillárok. A több emeletes épületek felső szintjein lévő lakásokból és irodákból az emberek az utcára menekültek. Sérültekről egyelőre nem tudnak és károk sem keletkeztek az Ohotszki tenger mélyéről kiindult rengések miatt – tájékoztatta a Ria Novosztyi orosz hírügynökséget az ország távol-keleti régiójának katasztrófavédelmi hatósága.
A erős földmozgást nem csak Szahalin szigetén, de az Ohotszki-tenger partvidékén lévő Magadán és Habarovszk megyékben is érezni lehetett. Az Orosz Tudományos Akadémia geofizikai szolgálatának szakemberei szerint kicsi a valószínűsége annak, hogy a keddi eseményt újabb, a Föld felszínén is érezhető rengések kövessék – áll a Gazeta.ru internetes újság jelentésében. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket