Ebola-járvány tört ki Ugandában
2012. július 30. 14:28, utolsó frissítés: 14:28
A lakosságnak kerülni kell a fizikai kapcsolatot Ugandában, miután tizennégy Ebola-megbetegedést észleltek. A vírus három hete ütötte fel a fejét Uganda nyugati részén, és már a fővárosban, Kampalában is megvan az első halálos áldozat.
Ebola a világ egyik legragályosabb betegsége. Testi érintkezés révén terjed, és mintegy 90 százalék az elhalálozási aránya. A hatóságok Ugandában megpróbálják megtalálni és karanténba zárni mindazokat a személyeket, akik a fertőzöttekkel érintkezhettek.
Ugandában így ajánlott elkerülni a kézfogást, és nem szabad csókolózni vagy szeretkezni. Ugyanakkor a gyaníthatóan Ebola-vírus miatt elhalálozott személyeket tilos a rokonságnak eltemetni. A temetéseket kizárólag speciálisan képzett egészségügyi dolgozók végzik. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket