Erősödik az amerikai-izraeli biztonsági együttműködés
2012. július 30. 11:40, utolsó frissítés: 11:40
Barack Obama amerikai elnök pénteken aláírta az amerikai-izraeli biztonsági együttműködés megerősítéséről szóló törvényt. Obama rámutatott, hogy a törvény hangsúlyozza az Egyesült Államok "megingathatatlan elkötelezettségét Izrael mellett", és bejelentette, hogy Washington még a héten további 70 millió dollárt folyósít a rövid hatótávolságú rakéták elleni védelemre kifejlesztett izraeli Vaskupola rendszer támogatására.
Barack Obama megerősítette, hogy az Izrael melletti amerikai elkötelezettség "sziklaszilárd". A Fehér Ház közleménye emlékeztetett arra, hogy az elnök a nehéz gazdasági helyzet ellenére is harcolt azért, hogy Izrael a 2012-es pénzügyi évben is maradéktalanul megkapja az amerikai támogatást, beleértve a rekordösszegűnek mondott, 3 milliárd dolláros katonai segélyt. Az elnök hivatala emlékeztetett rá: egy évvel ezelőtt Obama 205 millió dolláros pótlólagos támogatást biztosított a Vaskupola rakétaelhárító rendszer számára.
A kétoldalú biztonsági együttműködés megerősítéséről szóló törvénytervezetet a múlt héten erős kétpárti támogatással szavazta meg az amerikai szövetségi törvényhozás. A jogszabály célja, hogy megerősítse Izrael "minőségi katonai fölényét".
Obama kihívóját, Mitt Romneyt vasárnap fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök. Netanjahu viszonya feszültté vált Barack Obamával, különösen azután, hogy az amerikai elnök tavaly leszögezte: a leendő palesztin állam határairól való megállapodásnak az 1967-es háború előtti határokból kell majd kiindulnia.
Az amerikai vezetés az elmúlt hónapokban komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy az izraeli kormány ne váltsa be fenyegetését és ne mérjen megelőző csapást Irán nukleáris létesítményeire, amelyekben a megítélése szerint az atomfegyver előállítására irányuló erőfeszítések folynak.
Az amerikai zsidó szavazók döntése a november 6-i amerikai elnökválasztáson sordöntő lehet az olyan "csatatér-államokban" (az olyan államokban, amelyekben az egyik pártnak sincsen egyértelmű többsége), mint Florida és Pennsylvania.
Obamának 2008-ban a zsidó voksok 78 százalékát sikerült megszereznie, ám a Gallup júniusban közzétett felmérése szerint a támogatottsága ebben a választói csoportban 64 százalékosra csökkent. Romney 29 százalék támogatására számíthat. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket