Moszkvában meggyilkolták Szaakasvili személyes ellenségét
2012. május 23. 10:46, utolsó frissítés: 10:46
Miheil Szaakasvili grúz államfő személyes ellenségét gyilkolták meg hétfőn Moszkvában – közölte a Kommerszant című orosz napilap. Roman Dumbadze kegyvesztett grúz tábornokkal kíméletlenül végeztek gyilkosai – írta a lap keddi számában. A Moszkva nyugati szélén lévő Rubljovszkoje sugárútnál egy motorkerékpáros merénylő előbb a tábornok testére adott le két lövést, majd a futni próbáló férfit fejbe lőtte, és társával elmenekült. A nyomozók alvilági leszámolásra gyanakszanak, de nem zárják ki, hogy a grúz különleges egységeknek közük lehet a gyilkossághoz.
Szaakasvili sohasem titkolta, hogy a volt tábornokot személyes ellenségének tartja. "Ez az áruló olyan kemény büntetést kap, hogy még az utódai is megemlegetik" – jelentette ki 2004-ben a grúz államfő.
Abban az évben Dumbadze a grúz hadseregnek az ország délnyugati részén lévő Adzsar Autonóm Köztársaság fővárosában, Batumiban állomásozó 25. dandárjának parancsnoka volt. A tábornok parancsára ennek az egységnek a tankjai torlaszolták el a Szaakasvilit Adzsariába szállító gépkocsikonvoj útját, ezért annak vissza kellett fordulnia.
Amint a szakadár terület elnöke, Aszlan Abasidze Moszkvába menekült, Dumbadze tábornokot letartóztatták, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték fegyveres lázadás és hazaárulás vádjával.
A volt grúz tábornokot 2008 augusztusában, a Dél-Oszétiáért vívott orosz-grúz villámháború idején cserélte ki barátja, Vjacseszlav Boriszov orosz tábornok 12 grúz katonára. Dumbadze két év múlva megkapta az orosz állampolgárságot.
Tavaly májusban, a grúz ellenzéki megmozdulások előestéjén Dumbadze bejelentette visszatérési szándékát hazájába. Az ellenzék szétkergetését követően azonban meggondolta magát.
A tengerparti üdülőhelyeiről is ismert Adzsar Autonóm Köztársaságban, az alig 400 ezer lakosú 2899 négyzetkilométeres területen 2004-ben helyreállították a grúz központi hatalmat, és a terület autonómiáját megnyirbáló törvényeket fogadtak el. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket