Máért: Orbán szerint történelmi siker a kettős állampolgárság
2011. november 24. 12:58, utolsó frissítés: 12:58
Történelmi sikernek nevezte Magyarország számára a kettős állampolgárság jogintézményének megalkotását Orbán Viktor csütörtökön, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) X. ülésének második napján.
A kormányfő szerint a kettős állampolgársággal – amellett, hogy megvalósult egy nemzetstratégiai cél – megszűnt a magyar nemzet Kárpát-medencén belüli közjogi diszkriminációja. A következő évek feladata pedig az lesz, hogy megpróbálják a kettős állampolgárságból fakadó lehetőségeket a gazdasági együttműködés területén is kialakítani – tette hozzá, majd úgy fogalmazott, hogy öntudat nélkül egy nemzeti közösség nem lehet sikeres, és nem érhet el gazdasági előnyöket sem.
Megjegyezte azt is, hogy bár a magyar népesség fogy, az állampolgárok száma nő, és hosszabb távon ugyan nem lehet a demográfiai problémákat közjogi eszközökkel orvosolni, "de egyelőre azt tudjuk mondani, hogy a népességfogyás ellenére 160 ezer környéki, az év végére reményeink szerint 200 ezres növekmény áll be a magyar állampolgárok számát tekintve".
A magyar államnak a Kárpát-medencében cselekvő államnak kell lennie, ki kell állnia a magyarokért, és "nem tűrhetjük el, hogy akár egyetlen magyart is megfosszanak az állampolgárságától abban az országban, ahol él", és amely állampolgársággal rendelkezett – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki azt is mondta, hogy erősíteni kell a kapcsolatot a szomszédos államokban kormányon vagy ellenzékben lévő, de a közép-európai együttműködés jegyében "velünk együttműködni hajlandó és képes politikai erőkkel".
Végül felhívta a figyelmet arra, hogy "rendkívül bonyolult" év következik, mert szinte "minden jelentős magyar közösség otthonában" – leszámítva az anyaországot – választások lesznek a következő évben, ami mindig óriási kihívás. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket