A Microsoft leszerződött 2006-ban a tunéziai diktátorral
2011. szeptember 09. 15:07, utolsó frissítés: 15:07
A Microsoft és Ben Ali – azóta megbuktatott – tunéziai diktátor között 2006-ban kötött megállapodás bírálatot váltott ki amerikai diplomaták körében, akik felvetették, hogy ennek következményei lehetnek az állam által a lakosság felett gyakorolt ellenőrzés erősödésére – derül ki az egyik, a Wikileaks kiszivárogtató portál által nyilvánosságra bocsátott diplomáciai táviratból.
A partneri szerződés a nagyköveti jelentés szerint azt illusztrálja, melyek a tunéziai kormány prioritásai, és mi az ára annak, ha valaki üzletet akar kötni Tunéziában.
A Microsoft e-kormányzati, kiberbiztonsági és képzési szolgáltatásokat is vállalt; többek közt fogyatékkal élő személyek kiképzését is vállalta interneten végezhető munkára. Ez a kitétel a szerződésben a távirat szerzője szerint csak „elterelő művelet”, mert voltaképpen arról volt szó, hogy üthessenek nyélbe egy üzletet a diktátor felesége, Leila Trabelsi számára is, aki egy karitatív szervezetet vezetett. (mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket