Már 30 áldozatot követelt a németországi hasmenésjárvány
2011. június 10. 10:22, utolsó frissítés: 10:22
Hivatalos adatok szerint már harminc halálos áldozatot követelt a németországi hasmenésjárvány. A Robert Koch országos járványügyi intézet csütörtök délutáni bejelentése szerint az újabb áldozatok között egy húszéves lány is van.
A megbetegedettek közül több mint hétszázan vannak életveszélyben. Esetükben már fellépett az úgynevezett a hemolitikus urémiás szindróma (HUS), ami súlyos vérszegénységet, valamint veseelégtelenséget jelent.
A hatóságok mindennek ellenére azt állítják, hogy a különleges kólibaktérium okozta fertőzés elérte tetőpontját, az elmúlt 24 órában ugyanis kevesebb új megbetegedés történt. Ugyanakkor továbbra is maximális elővigyázatosságra intettek, hangsúlyozva, hogy továbbra sem ajánlatos a járvány terjedéséért gyanúsnak tartott észak-németországi uborka, paradicsom és saláta, valamint a növényi csíra fogyasztása.
Az illetékesek tovább folytatják a kutatást annak felderítésére, hogy miként terjed a különleges mutációjú és rendkívül agresszívnak tartott bélbaktérium. A hatóságok csütörtökön egy újabb "szálba" kapaszkodtak. Ezúttal azt derítették ki, hogy egy göttingeni családi ünnepség mintegy 70 résztvevője közül legkevesebb öten betegedtek meg a fertőzésben. Az ünnepi menüt Kasselből rendelték, úgyhogy az illetékesek most Kasselben kutatnak.
Mindennek nyomán tovább erősödtek azok a nézetek, amelyek szerint a hatóságok hiába nyomoznak. Ez egyébként nem először fordulna elő, a korábbi, de kevésbé súlyos németországi EHEC-járványok többségének forrását sem sikerült felderíteni. Ennek oka a többi között az volt, hogy a gyanúsnak tartott élelmiszert a megbetegedések, valamint a vizsgálatok idejére már maradéktalanul elfogyasztották.
A Berlinben tartózkodó spanyol Európa-ügyi miniszter csütörtökön sajtóértekezleten jelentette be, hogy a kialakult viszály ellenére Spanyolország lemond a Németországgal szembeni kártérítési eljárás kezdeményezéséről. Madrid a közelmúltban élesen tiltakozott amiatt, hogy a német hatóságok minden alap nélkül gyanúsították meg lehetséges fertőzésforrásként az importált spanyol uborkát. A miniszter ugyanakkor közölte: az esetleges magánpanaszokra a kormánynak nincs befolyása. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket