2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Felmérik a Csendes-óceán sugárszennyezettségét

2011. június 08. 10:55, utolsó frissítés: 10:55

Nemzetközi vizsgálat indul mintegy húsz ázsiai és óceániai ország részvételével azzal a céllal, hogy felmérjék milyen hatással volt a japán nukleáris baleset által okozott sugárszennyezés a Csendes-óceánra – vált ismertté kedd este a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez (NAÜ) közelálló forrásokból. A vizsgálat a jövő hónapban kezdődik, és négy évig tart.


Közben a fukusimai erőműveket üzemeltető vállalat, a Tepco szerdán közölte, hogy a márciusi földrengés és szökőár idején épen maradt Fukusima-2 erőműbe mintegy hétezer tonna víz hatolt be. Ennek a mennyiségnek kevesebb mint fele, mintegy háromezer tonna kis mértékben ugyan, de sugárzó anyagokat, így kobaltot is tartalmaz. A Tepco sugármentesíteni akarja a vizet, hogy átszivattyúzza az óceánba, ami ellen tiltakoznak a helyi halászati vállalatok. Szakértőik szerint egy ilyen művelet csak elmélyíti azt a bizalmatlanságot, amely már így is övezi a halipart.

A Tepco az ellenkezés dacára folytatni akarja a tárgyalást a halászati vállalatok képviselőivel, hogy meggyőzze őket a tervezett művelet biztonságosságáról.

Japánban sikeres kísérleteket folytattak egy ipari robottal, amely képes lépcsőkön haladni, valamint magas sugárterhelés mellett működni. A Kunisz névre keresztelt berendezést kifejezetten a Fukusima-1 atomerőműben elvégzendő rendkívüli feladatok elvégzésére fejlesztették ki a tibai és tohokui egyetemen. A robot le tud ereszkedni az alagsori területekre, képes 15 centiméter mély vízben járni. Három videokamerával szerelték fel, amely háromdimenziós képeket továbbít. A Kuniszt továbbá "kezekkel" is felszerelik, hogy képes legyen az ajtók kinyitására és a szemét összeszedésére.

Óránként 5,7 kilométeres távolságok megtételére képes, két kilométeres távolságból lehet távirányítással működtetni, tápegységei 5-6 órányi munkát engedélyeznek számára. (mti/kyodo/ITAR-TASZSZ)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS