Kisebb tűz ütött ki a Fukusima-2 atomerőműben
2011. május 27. 12:58, utolsó frissítés: 12:58
Kisebb tűz ütött ki pénteken a Fukusima-2 japán atomerőmű egyik üzemegységében; a lángokat rögtön eloltották, radioaktív anyagok nem kerültek a környezetbe – közölte az atomerőművet üzemeltető vállalat, a Tepco.
Abban az erőműben történt a tűzeset, amelyik a márciusi földrengésben és szökőárban megrongálódott Fukusima-1 atomerőműtől 12 kilométerre délre található. Az egyes reaktorhoz kapcsolódó áramelosztó szekrény kapott lángra a létesítmény alagsorában.
A tüzet percek alatt eloltották, és senki sem sérült meg. A Tepco vizsgálja az üzemi baleset okát.
Ezzel egy időben hírügynökségek arról számoltak be, hogy a fukusimai atomerőművek környékén pénteken közepes erősségű, 4,7-es fokozatú földrengés történt. A földmozgás központja a Fukusima prefektúrában volt Hamadori település közelében, tíz kilométerre a földfelszín alatt. A rengéseket érezni lehetett a szomszédos prefektúrákban, de még a fővárosban, Tokióban is. Károk nem keletkeztek, szökőárriadót sem rendeltek el. A nap folyamán ez már az ötödik olyan földrengés volt Honsú sziget területén, amely meghaladta a négyes fokozatot.
A japán kormány pénteken bejelentette, hogy anyagi forrásokat biztosít a sugárszennyezett talaj cseréjére a fukusimai óvodák és iskolák területén. A szükséges méréseket június elején végzik el, és megkezdődik a talajcsere. Az állami tanintézetek esetében az összes költséget, míg a magániskolák esetében a pénzösszeg felét állja az állam. A szennyezett földet hermetikus zsákokba pakolják, és föld alatti tárolókba szállítják.
Jelenleg a Fukusima prefektúra területén található iskolák és óvodák többségének udvarán nem játszhatnak a diákok. Az ablakokat nem nyitják ki, hogy megakadályozzák a sugárzó részecskék bejutását az épületekbe. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket