Az al-Kaida most bizonyítani akar
2011. május 09. 14:53, utolsó frissítés: 14:53
Az Egyesült Államok a vezér, Oszama bin Laden halála ellenére sem nyilváníthatja "stratégiailag legyőzöttnek" az al-Kaida terrorszervezetet – jelentette ki vasárnap az NBC televíziónak nyilatkozva Tom Donilon, Barack Obama nemzetbiztonsági tanácsadója.
Tom Donilon kijelentette, hogy Ajman al-Zavahri egyiptomi orvos, akit az al-Kaida második emberének tartanak, "közelről sem olyan (jelentőségű) vezető, mint Oszama bin Laden volt". Szerinte a terrorszervezetre, amelyben jelenleg utódlási folyamat zajlik, sikerült "igazi csapást" mérni.
Oszama bin Laden megölése után azonban az al-Kaida még inkább bizonyítani kívánja, hogy létezik és működik – hangsúlyozta egy vasárnapi interjúban a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BND) elnöke.
A Welt am Sonntag című lapnak nyilatkozva Jörg Ziercke annak a nézetnek adott hangot, hogy a terrorista vezér megsemmisítésével az általa vezetett szervezet rövid és közép távon meggyengült. Oszama bin Laden megölése mindenképp jelentős csapás az al-Kaidára, hisz annak karizmatikus vezetője volt. A BND elnöke szerint egyetlen helyettese sem lesz képes arra, hogy a "globális dzsihád" keretében úgy mozgósítson, ahogy ő tette. A szervezet pénzügyi támogatói is elsősorban mellette kötelezték el magukat, és harcosai is neki tették le az esküt.
A BND nem rendelkezik konkrét információkkal egy esetleg készülő terrortámadásra vonatkozóan. Ziercke meggyőződését fejezte ki ugyanakkor, hogy vannak olyan korábbi támadási tervek, amelyeket most – az említett bizonyítás céljából - "előhúznak majd az asztalfiókból". Ziercke utalt arra is: a történtek nyomán fokozott mértékben áll fenn annak veszélye is, hogy egyes – az al-Kaidához kötődő – fanatizált személyek egyeztetés nélküli, "önálló" merényleteket követhetnek el.
A BND vezetője közölte, hogy a hatóságok Németországban szigorították a biztonsági intézkedéseket, és erősítették bizonyos - veszélyesnek tartott - személyek, illetve szervezetek megfigyelését. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket