2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Zárt övezetté nyilvánították a fukusimai erőmű 20 km-es körzetét

2011. április 21. 11:05, utolsó frissítés: 11:05

A japán hatóságok zárt övezetté nyilvánították a fukusimai atomerőmű 20 kilométeres körzetét - jelentette be csütörtökön Kan Naoto kormányfő.


A miniszterelnök látogatást tett a március 11-i földrengés és szökőár következtében súlyosan megrongálódott létesítmény térségében, találkozott helyi közigazgatási vezetőkkel és korában kitelepített lakosokkal. Megbeszélte velük, mit lehetne tenni, hogy érvényt szerezzenek a korábbi evakuálási intézkedéseknek, amelyeket az erőműből származó radioaktív szennyezés miatt rendeltek el.

A katasztrófát követő napokban 80 ezer embert telepítettek ki, de több lakos - a becslések szerint 60 család - már visszatért az övezetbe, és a rendőrség a törvény szerint nem akadályozhatta meg őket ebben.

A tiltó rendelkezés pénteken 0 órakor lép életbe. Ettől kezdve hatósági engedély nélkül nem szabad belépni az övezetbe. A rendelkezés megszegőit megbüntetik, de ennek módjáról és mértékéről még nem tettek említést az illetékesek.

Az erőművet üzemeltető TEPCO cég a napokban közölte: valószínűleg körülbelül három hónap múlva kezd majd csökkenni a radioaktív sugárzás szintje. Hat hónapon belül már jelentősen leszorítják a sugárzási szintet, majd később befedik a megrongálódott reaktorépületeket, elszállítják a nukleáris fűtőelemeket, kilenc hónapon belül pedig úrrá lesznek a válságon. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS