Obama azonnali reformokra szólítja föl az egyiptomi vezetést
2011. február 11. 12:37, utolsó frissítés: 12:37
Nyíltan és élesen megkérdőjelezte Barack Obama amerikai elnök, hogy a Hoszni Mubarak egyiptomi államfő hatalmi jogköreinek az alelnökére történő átruházása azonnali, érdemi és elégséges reformokat jelentene a lázongó arab országnak.
Obama helyi idő szerint csütörtök este Washingtonban közzétett, kemény hangvételű közleményében arra reagált, hogy Mubarak néhány órával korábban tévébeszédben bejelentette jogköreinek átruházását Omar Szuleimán alelnökre, de sokak várakozásával ellentétben nem mondott le az elnöki tisztségről.
Obama közleményében úgy fogalmazott: "az egyiptomi népnek azt mondták, hatalmi átmenetről van szó, de egyelőre nem egyértelmű, hogy ez az átmenet azonnali, érdemi és elégséges" lenne.
"Túl sok egyiptomiban maradt meg a kétely afelől, hogy a kormánynak komolyan szándékában áll a demokráciába történő igazi átmenet. A kormány felelőssége, hogy világosan beszéljen az egyiptomi népnek és az egész világnak" – hangsúlyozta Obama a közleményben, a tekintélyelvű módszerekkel kormányzó Mubarak nevének említése nélkül.
Az amerikai elnök hozzáfűzte, hogy az egyiptomi kormánynak még ki kell jelölnie a demokratikus átmenet "hiteles, konkrét és egyértelmű" útját. Egyúttal felszólította Kairót, tartózkodjon a Mubarak lemondását követelő tüntetőkkel szembeni erőszaktól.
Mubarak azon megjegyzésével kapcsolatban, hogy nem enged "külföldi diktátumoknak", Obama leszögezte: az Egyesült Államok a válság kezdete óta azon az állásponton van, hogy Egyiptom sorsát az egyiptomi nép fogja meghatározni. Washington kiáll azonban bizonyos alapelvek, így az egyiptomiak egyetemes jogainak szavatolása mellett, s úgy véli, "ennek az átmenetnek már az elején visszafordíthatatlan politikai változásokkal kell járnia, és látszania kell, hogy az ország tárgyalásos úton jut el a demokráciába" – tette hozzá.
Egyiptomban január 25-én robbantak ki példátlan tüntetések az országot közel harminc éve kormányzó Mubarak hatalmának megdöntésére. Péntekre az eddigi legnagyobb méretű tömegtüntetést szervezik. (mti/afp/ap/reuters)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket